Nem szeretem a temetéseket, ám az idén úgy alakult, hogy már másodszor kellett temetésre mennem.
Áprilisban, vagy májusban volt általános iskolai osztálytalálkozónk. Tízen jöttünk össze a kb. negyven emberből, aki a nyolc év alatt megfordult az osztályban. Előkerültek képek, megpróbáltuk ki találni ki kicsoda, és meséltük a híreket kiről mit tudunk.
Kacsáról tudtuk, hogy meghalt. Kovács Ildiről az a hír járta, hogy Gyulán él.
Azután július 23-án hívott Andy. A Kovács Ildi meghalt. - mondta. Meg azt is, hogy az Ildi mamája azt szeretné, ha elmennénk a temetésre.
Ott leszek. – mondtam.
Igazából nem tudtam mit kezdeni a hírrel. Pár nappal később felhívott a Rocsi. Megbeszéltük, hogy mindenki a Határúton találkozik hatodikán fél háromkor.
Tizenhárman jöttünk össze. Előkerültek az emlékek Ildiről. A „tíz deka parizer” szeletben.
Történt ugyanis, hogy az Ildi beleszerelmesedett valami hentes fiúba, ezért minden nap vásárolt tíz deka parizert szeletben, és közben nézte a fiút, aki nem vette észre, hogy itt most róla és nem a parizerről van szó.
Szóval a szomorú hírt a Fenyvesi Gabi kapta az iWiW-en. A Nyuszival fel is hívták az Ildi anyukáját, aki elmesélte, hogy a lánya tragikus hirtelenséggel… és, hogy mennyire sajnálja, hogy nem tudott tavasszal eljönni az osztálytalálkozóra, …és, hogy a lánya is azt szeretné, hogy ott legyünk legalább a temetésén.
Fél háromkor neki indultunk, útközben vettünk egy csokrot.
A ravatalozóban egy kicsit megriadtunk. A kép, ami szembe nézett velünk, nem hasonlított az Ildire. …de a mamája meg néhány rokonlány határozottan. Kimentünk a ravatalozóból, azután vissza. Hülyén nézhettünk ki.
A többség leült hátul, három lány előre ment kifejezni a részvétünket.
De rossz, hogy így kell újra találkoznunk. – mondta könnyes szemmel az Ildi mamája.
A szertartáson ott szinte mindenki sírva fakadt, amikor a pap a gyászoló osztálytársakat is megemlítette.
Istenem! 38 éves volt élhetett volna még!
Harmincnyolc?
Az osztály 67-es és 68-as születésűekből állt, és a fényképre az volt írva, hogy 1969-2007.
Kezdtünk kétségbe esni. Hogy lehet?
Mondjuk én állítottam, hogy az anyukája, az tiszta Ildi, csak hát a gyász megtörte…
Azután csak kiderült. Az elhunyt sohasem járt Kispestre iskolába.
Nem ő volt az osztálytársunk. Megsirattunk valakit, akit nem is ismertünk, de szép volt, fiatal és akár ismerhettük is volna. Komikus? Tragikus.
Mégis, felszabadultan jöttünk el. Van remény. Túlélhetjük még a halálunkat is….
Bocsássd meg ismeretlen Kovács Ildi az örömömet, hogy Te haltál meg és nem a mi Ildink.
Szeretném, ha a Te halálodat is vissza lehetne csinálni. De nem lehet.
Nyugodj békében! ...és vigyázz ránk onnan...