Nem lesz ingatlanadó. Mondhatnám, hurrá! Valahogy mégis nehezemre esik örülni.
Bejelentették, hogy nem lesz ingatlanadó. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lesz egyáltalán, csak azt, hogy momentán nem lesz. Igazából, ha lenne az sem azért zavarna, mert sokat kellene fizetnem. Momentán nincs ingatlanom.
Ráadásul azon kevesek közé tartozom, aki egyetértett az ingatlanadóval, csak a hogyan nem tetszett. Az - szerintem - teljesen jogos, hogy az állam ott próbál pénzt beszedni, ahol meg tudja fogni, márpedig a jövedelem adóval csak a bérből, fizetésből élők foghatóak. Róluk meg már épp elég bőrt nyúz le a nagy állami marhapásztor.
Amikor először hallottam, hogy le akarják porolni az ingatlanadót, az egykori szomszédom - nevezzük Marika néninek - jutott eszembe.
Marika néni akkor volt a szomszédom, amikor a VII. kerületben laktam. A férje hálókocsi-kalauz és szakszervezeti bizalma volt egykoron, na és harcos szocdem, aki tagja lett az összes utódpártnak, így az MKP-nak, majd az MSzMP-nek is.
Amikor Marika néni szomszédja lettem a '80-as évek végén, a kalauz már az égi expresszeken szedte a jegyeket. Marika néni meg megmaradt főbérlőként (később tulajdonosként) a Rózsa utcai 100 nm-es lakásban, egészen kis nyugdíjasként. Volt vagy 146 centi. Apró nyugdíjasként, ilyen-olyan szociális ellátásban részesült, kapott tüzelőutalványt, lakás felújítási segélyt, kedvezményes ebédet, és éldegélt a négyszobás lakás legkisebb szobájában. A másik hármat meg kiadta lengyel testvéreinknek, akik konyakkal és szerszámmal érkeztek és pulóverrel távoztak szép hazánkból. Szóval Marika néni kisnyugdíj ide, segélyek oda igen szép jövedelemmel bírt.
Szóval a Marika nénik igen szép érvet jelentenek az ingatlanadó mellett.
Azután eszembe jutott egy másik szomszéd - nevezzük Eta néninek.
Eta néni a XVIII. Kerületben volt szomszédom egy 35 négyzetméteres lakás tulajdonosaként. Ő is főbérlőként kezdte, majd megvásárolta a lakást, mert félt, hogy a bérleti díj az egekig emelkedik, ő meg nem számít szociálisan rászorulónak. Annál párszáz forinttal több volt mindig a nyugdíja, hogy kisnyugdíjas legyen, annál meg sokkal kevesebb, hogy kényelmesen éljen. Dehogy akarta megvenni ő a lakást, csak hát félt, hogy kirakja az önkormányzat. Igazi kényszer tulajdonos volt.
És igazi érv az ingatlanadó ellen.
Azután itt vannak Pali bácsiék. Ők a Dunántúlon laknak egy kis faluban. Van három gyerekük, így építettek egy nagy házat, olcsó volt az anyag segített a család. Ez volt a kaláka korszak, mindenki így építkezett. Azután a gyerekek elmentek - a munka után -, nekik meg annyi jövedelmük sincs, hogy kifűtsék a nagy házat. Hogyan fizetnének ingatlan adót? Eladni meg nem tudják, kinek kéne?
Velük szemben lakik a fuvaros Jóska. Szintén nagy háza van, sőt az már hatalmas vagy 300 nm. Volt négy nagy merdzsója, ami néhány éve - mint mindenki tudta - még a szerb határt járta bérsofőrökkel. Mostanában az akkoriban megismert szerb üzletemberek járnak a nagy házba egy-egy üzleti hétvégére. Ilyenkor szoktak segíteni nekik a vendégek kiszolgálásában pesti kisasszonyok. Biztos, hogy nem kell az az ingatlanadó?
Meg lehetne ezt értelmesen is csinálni, csak ahhoz gondolkodni is kéne....
