Találkoztam A Hivatallal.
Igen, így nagy A-val és nagy H-val. Ez úgy délután háromkor történt a pestszentlőrinci okmányirodában.
A Hivatal nem ügyet intézett, csak intézkedett, felvilágosított, irányított.
A Hivatal kb. két méter magas és száztíz kiló.
A Hivatal ápolt, és jól öltözött, ha a kétsoros sötétkék öltönyét, vasalt ingét nézzük és nem a borzalmas kínai gomba-tenyésztő cipőjét. A Hivatal szép is.
A Hivatal megkérdezi, hogy minek jöttél, milyen papírokat hoztál, és elküld, ha úgy gondolja feleslegesen fogsz sorba állni.
A Hivatal megnyomja helyetted a gombot, hogy megkapd a hívószámod. A hivatal kioktat, ha nem értesz valamit. A hivatal jó is.
A Hivatal megkíméli az ügyintézőket a hülye ügyfelektől, közben időt szakít arra, hogy barátságosan odaszóljon a személyit fényképező Gizikének, vagy Marikának, hogy „jó lesz úgy az a kép". A Hivatal okos is.
A Hivatal a süket, a vak és az analfabéta ügyfelekkel hangosan közli, hogy hányas sorszámot hívtak hányas ablakhoz.
A Hivatal empatikus is.
A Hivatal segíteni szeretne a maga módján, de valahogy olyan hivatalos. Ő az óvóbácsi, mi vagyunk az óvodások. Elemében van, intézkedik. A Hivatal a biztonsági őr.
Azért kíváncsi lennék a hivatalra munkaidőn túl.