Szeretem ezt a várost, az utcáit, a házait, a sokszínűségét. Szeretem, hogy egyszerre régi és új...
Szeretem még akkor is, ha nem törődünk a szépségével - sajnos néha én sem -, ha szemétdombbá is változtatjuk nap-nap után.
Lakótelep épül a Dohány utcai zsinagóga tőszomszédságában.
Ennyi a hír.
Mint írtam néhányszor, szeretem Budapestet. Na jó, igazából a pesti oldalt szeretem. Felületes szemlélő úgy látja, hogy a város koszos, büdös, zsúfolt.
De a felületes szemlélő, nem járta még a várost nyári zápor után, vagy vasárnap hajnalban. És a felületes szemlélő nem lakott sem a kül-, sem a belvárosban. Mind a kettőnek megvan a bája, de most nem a külvárost akarom dicsérni, hanem a belvárost.
A rendszerváltás hajnalán a Dohány utcai zsinagóga közelében, laktam a Rózsa utcában. Vegyes érzelmeim vannak a környékről. A házak még lepusztultan is gyönyörűek. A homlokzatok még kopottan is figyelemre méltóak. A lépcsőházak a forró nyári délutánokon hűsítenek. Hatalmas belmagasságú lakások.
Ha jól emlékszem talán az Izabella utcában láttam életemben először központi porszívót, igaz akkor már nem üzemelt.
Az érem másik oldala, azok a borzasztó megoldások, amikkel a lakók modernizálják a lakóhelyüket. A gázkonvektorok és a légkondicionálók, amiket a homlokzat elcsúfításával vezettek ki, az aládúcolt körfolyosók, a francia vécés, fürdőszoba nélküli lakások, szinte élhetetlenné teszik a környéket.
A francia vécé - ha valaki nem tudná - az, amikor a vécé kint van a francban, a folyosó túlsó oldalán. Kalandos megoldás, különösen hasmenés, vagy a decemberi reggelek idején.
A boltok által csak földszinten felújított homlokzatok néha egyenesen tragikomikusak. Nem tudom, mi lenne a jó megoldás.
Van, aki úgy gondolja, hogy csak felújítani szabad ezeket a házakat, bár nem tudom, hogy épületgépészetileg mi és hogyan oldható meg. Van, aki szerint el kell bontani és új házakat kell felhúzni helyettük. Akad olyan vélemény is, hogy csak a homlokzatot (esetleg még a lépcsőházat), kell meghagyni.
Tényleg nem tudom, mi lenne a jó. A városkép szempontjából nekem az utolsó megoldás tetszik a legjobban. Személy szerint a négyméteres belmagasságú lakásokat nem tartom lakóbarátnak, a galériáktól meg határozott herótom van. A fürdőszobátlan, francia vécés lakások meg egyenesen borzasztóak.
A bérházak sajátos bája (volt) a körfolyosó és az udvar. Agora. Közösségi tér, ahol mindenki találkozott, találkozhatott mindenkivel. Mostanában azt hallom, hogy ez megszűnőben van, ma már a bérházakban sem áll/ül ki senki a körfolyosóra. A Rózsa utcába sokszor érkeztem éjjel haza. Nyáron az is rendszeres volt, hogy olyankor a ház „idős hölgyei" néha még ébren, sőt a folyosón voltak. Olyankor sohasem sikerült egyből ágyba kerülnöm. Beszélgethetnékjük volt, hát beszélgettünk még egy órácskát.
Fogynak a bérházak. Épülnek újak, modernebbek, nagyobbak. De nem olyanok. Nagyon félek attól, hogy a belváros egy nagy lakóteleppé - bocsánat lakóparkká - változik.
Kéne valami köztes megoldás. Valami középút. Bár ez a fogalom olyan idegenül cseng mostanság.
