Tegnap egy taxis emlegette a hőskort. Azt az időszakot, amikor még csak a főtaxi létezett mint, fővárosi taxis cég. Bár lehet, hogy akkor már volt Buda-taxi is... a lényeg, hogy a taxisok még összetartottak.
Akkor még voltak nagy fuvarok, Akkor még volt fóka bőven. Ez volt a magyar társadalom „Gorenje-korszaka".
A „Gorenje-korszak" jelentette a rendszerváltás hajnalát. A világútlevelet, amikor a kalandozó magyarok megindultak nyugatnak, és meg sem álltak a Mariahilferig. Ott azután jól bevásároltak. A korszak az akkoriban minden hazatérő kalandozó autójának a tetején megtalálható hűtőládáról kapta a nevét.
Születtek a legendák is, a vámkedvezményért megautóztatott nagymamákról, gyerekekről. Az egyik morbid történet szerint a család a halott nagymamát rakta be a kocsiba és úgy vitték át a határon, hogy csak alszik (mint a Monty Phyton „kék norvégja"), azután visszafelé buktak le, hogy a nagyi halott. Egy másik szerint a vámos Hegyeshalomnál, megkérdezte a kocsiban ülő nagyit, hogy „Aztán mit tetszenek tenni abba a nagy hűtőbe?", mire a nagyi „Hát egy színes tévét." választ adata. Le is buktak.
Szóval a „Gorenje-korszak" idején a lengyel seftesek egyik központja Budapest volt. Az egyik seftelési forma a kávé volt. Mentek Ausztriába kávéért, amit Budapesten keresztül vittek Romániába. Bécsbe taxival mentek, onnan vonattal jöttek vissza. Persze nem csak kávéban utaztak, így a megbízható taxist villámgyorsan adták tovább olyan „kollégának", aki kocsival akart Magyarországra jönni.
Nos, a taxis mesélte, hogy a lengyelek és a magyarok között alapvető különbség volt, hogy a magyarok titkolták a beszerzési forrásaikat, még véletlenül sem adtak tanácsot a másik magyarnak, hogy mit hol érdemes venni. Bezzeg a lengyelek, ha kollégát láttak egyből adták tovább az információt, hogy hova érdemes menni éppen. „Ha egy magyar azt mondta, hogy balra a második utcában vásárolt, akkor biztos lehettél benne, hogy jobbra kell menni." - mesélte az egykori taxis.
Eltelt húsz év. Vásárolni, most is járunk Ausztriába. Most nem azért, mert itthon nincs, hanem azért, mert ott olcsóbb. Ennyi a változás.
A kisstílű keresztberakás, a pitiség megmaradt. Állunk és nem értjük, hogy miért előz meg minket minden ex-szocialista ország sorban, miközben mi egymást fejét nyomjuk az iszapba a pillanatnyi előnyökért.
Jó lenne már egy segítő jobb, a minden ellen tiltakozó helyett.
