„Aki kurvának megy, ne csodálkozzon, ha megbasszák (sic!)." Írta Kurama a NOL-on néhány nappal ezelőtt.
Hát igen a blogoláshoz kell némi exhibicionizmus. Én is valami ilyen okból kezdtem bele. Megerősítést akartam, hogy a véleményemmel nem vagyok egyedül. Bár, ha egyedül vagyok vele az sem baj.
Elkezdtem itt írni, de csak minimális reakciót kaptam. Azt is blogon kívül. Így összecsomagoltam, és úgy gondoltam átköltözöm a NOL-ra. Hátha ott.
Azaz csak részben költöztem, van ennek a blognak énblog része, így maradtam itt is egy kicsit.
Szóval NOL. Azért oda, mert ott már egy ideje kommenteltem, gondoltam nem leszek ismeretlen a törzsközönség számára.
Eltelt egy hónap. Kaptam visszajelzéseket. Siker, legalábbis nekem. Érdekes, hogy minek tud örülni az ember.
Először az első hozzászólásoknak.
Aztán annak, hogy Kalimpa felvett a kedvencei közé.
Meg néhány dicsértének.
Meg amikor a szemlébe kerül az írásom.
Apró örömök.
Néha rákeresek arra, hogy a NOL-on kívül váltok-e ki reakciót. Órákig vigyorogtam, amikor a klubhálón a fórumban megemlítettek, vagy most, amikor az Erdélyi Riport szemlézett.
Egyelőre úgy tűnik, megéri. Köszönöm azoknak, akik olvasnak.
