Ketten a buszról. Két nő. Két tanerő, illetve csak az egyik az. Ő a Mégtanárnő, a másik az Márnemtanárnő. Ritkán látom őket. Együtt. Még ritkábban hallom a beszélgetésüket. Mégtanárnő valaha Márnemtanárnő tanítványa, később kollégája volt.
Márnemtanárnő ötven körüli. Két éve adta fel a pedagógusi pályát. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor a Ravnégy anyuka megkérte, hogy adná már vissza fiacskája rugóskését, mert ha nem, akkor vagy ő felejti a tanerőben az összes műkörmét, vagy - ami rosszabb - szól a gyerek apjának.
Az utóbbi azért rosszabb, mert a gyerek apja – amolyan üzletember lévén - nem szeret délután négy előtt fölkelni.
Ha mégis kénytelen, akkor morcos.
Ha morcos, akkor hajlamos testi sértést elkövetni.
Márnemtanárnő két perc gondolkodási időt kért, és visszaadta a kést Ravnégynének, a munkáját az önkormányzatnak.
Most a piac melletti presszóban dolgozik, és sűrűn találkozik volt tanítványaival. Megható, hogy emlékeznek rá. Szeretik. Ezt a jattokból is látni. Időnként megkérik, hogy segítsen a hivatalos leveleket megérteni. Megbíznak benne, elvégre éveken át tanította őket.
Mégtanárnő kitart a pályán.
Egyre nehezebben.
A kölkökkel való kapcsolata olyan, mint a magán nyugdíjpénztár, önkéntes és kölcsönös… már ami az utálatot illeti.
Mégtanárnő még nem adta fel, abban már nem hisz, hogy a jövőt építi.
Ha az ő neveltjei lesznek a jövő, akkor a texasi láncfűrészes sarkából nyugodtan levehetik a tizennyolcas karikát.
Most még kísérletezik, ugyan már ő sem tudja, hogy minek. Az utolsó próbálkozását három éve kezdte. Hatodikosokkal tesztet irat a félév zárásaként, a közeli- és a nem oly távoli múltról. Minden évben ugyanazok a kérdések. Változás alig.
Na jó a harmadik köztársaság első miniszterelnöke kérdésre adott válaszokban Antal Imrét már felváltotta Orbán Viktor, de a haza bölcse - a többség szerint - töretlenül Vágó István.
Mostanság Mégtanárnő időnként érdeklődik volt kolléganőjétől, hogy van-e felvétel a presszóba...
