Ritka szerencse, az érem mindkét oldalát megismerni. Főleg a buszon ritkaság...
A szeretőket majd egy éve vettem észre a reggeli járaton. Nem lehetett őket nem észrevenni. Ragyogtak. Egymásba bújtak. Nevettek. Sugdolóztak. Látszott, hogy szerelmesek.
Gyakori utastársak. Hol együtt, hol külön-külön, hol egyszerre együtt és külön.
Ők is – mint a legtöbb utastárs – ismeretlen ismerősök. Észre veszem őket, ha kell, ha nem.
Egyszer például Pécsen láttam egy ismerős arcot, akire egy hét múlva újra rácsodálkoztam a reggeli tömegben.
Az utastársakról akarva, akaratlan idővel sok mindent meg tud az ember.
A szertőkről tudom, hogy utas- és munkatársak is. Azt is tudom, hogy az elmúlt egy év során inkább voltak utas- és munkatársak, mint szeretők.
Nem élnek együtt. Amikor felszállok a buszra, a többnyire a nő már ott ül. Egyedül. Esetleg a barátnőjével. Néha a férfival. Olyankor szeretők. A férfi rendszerint öt megállóval utánam szokott felszállni. Néha egyedül, néha egy barátjával, néha egy másik nővel. Ha mindketten egyedül vannak a férfi időnként odamegy a nőhöz. Legtöbbször csak nézik egymást. Vagy hátat fordítanak. Olyankor – tudom -, hogy nemszeretők.
Szerdán reggel csak a nő volt a buszon, egy barátnőjével. Az ötödik megállóban a férfi ott állt. Nem szállt fel. A nő kifakadt. A kitörő dühe sírásba fordult.
„Elegem van. Csak arra vagyok jó. Érted? Csak arra. Mert a család az első… de ahogy kiteszi a felesége a lábát rögtön hozzám… de én ezt nem. Már nem. Érted? Én mindent, de ő? Szakítottam vele. Többször is. Nem megy. De visszajön, érted mindig visszajön. Megaláz. Mindig elhiszem neki… hogy most végleg, és örökké. És amikor elhiszem hazaszalad. Kiderül, hogy csak unatkozott. Soha többé… Mindig megfogadom, hogy soha többé. És amikor azt hiszem, hogy túlvagyok, akkor beállít. És megadom magam. Nem tudok ellenállni. Pedig egy paraszt.
Valentin-napra küldött egy e-mailt. Lefényképezte a farkát, és oda írta, hogy hiányzol drágám. Érted te ezt? Hát hogy lehet… hogy lehet ekkora bunkó.
Tegnap volt a felesége születésnapja. Forwardoltam, az e-mailt, hogy boldog születésnapot, remélem megismered. Az az alsógatya volt rajta, amit karácsonyra kapott tőle. Szemét vagyok? Megérdemelte. A rohadék.”
Este hazafelé ismerős hangot hallottam a hátam mögül. Zavaros szeszszagú hangot. A férfiét. Telefonált.
„..az a büdös kurva a könyvelésről. Pedig megmondtam neki százszor… persze, hogy tudja, hogy nem akarok tőle semmit. Jól érezzük egymást és kész. Igen. Néha hisztizik, de mit vársz egy szinglitől. Nem képes az magán kívül senkit elviselni. Ja, az ágyban jó. De egy büdös kurva. Megmondtam neki, hogy a házasságom szent. Ne merjen bele kavarni. Erre mit csinál az a ribanc? Küld egy fényképet a farkamról a feleségemnek a születésnapjára. A picsája. Hogy miért hagytam? Nem. Nem hagytam. Én csináltam… Neki. Valentin napra… Azt hittem értékeli a poént, de a kurvája visszaélt vele. Hát normális az ilyen?... Várj le kell szállnom. Remélem az asszony lehiggadt már. Kurva szar estének nézek…”
Leszállt. A busz ajtai becsukódtak.
Az érem két oldala egy napon.
Ritka szerencse? Már akinek…
Nekem az volt.