Most leszállok, majd még dumcsizunk!
Most leszállok, majd még dumcsizunk!
Ikszdé!* - búcsúzik, és már csukja is össze a telefonját. Feláll. Megigazítja a táskáját, természetesen rózsaszín és macskás. A telefon a farzsebbe süllyed, a füles gombja visszakerül a jobb fülbe. Megfordul. Az ajtóhoz lép
ne. Megtorpan. A szemüveges nőre mered, aki két üléssel mögötte ült. Elvörösödik. A bombázóból kislány lesz. Csókolom Marika néni - motyogja. A busz megáll. Az ajtóhoz pattan. Leszáll.
A Marika néni hosszan bámul utána. Még csak vissza sem köszön. A táskájába nyúl, telefont vesz elő. Úgy látszik ez már nem is busz, hanem egy mozgó telefonfülke.
Szia… aha én. Képzeld, még egy… Aha. A Barbie, akarom mondani a Julcsi. Igen, a hatodikcéből…
Előzmény:
Az úgy kezdődött, hogy a Julcsi, a hatodikcéből a végállomáson feszállt a buszra az utolsó ajtónál. Végigvonult. Megmutatta magát. A szita farmerét, a tűsarkú csizmáját, a fehér kabátját, a száj és a köldök piercingét. Bevackolta magát az első ülésre és telefonnal a kezében várta az indulást.
Igazából nem látszott rajta, hogy ő lenne Julcsi, az meg végképp, hogy hatodikcés lenne. Olyan tizenhatnak tűnt.
A busz indulására, a motorzaj amolyan pavlovi reflexként telefonálni kezd. Hangos. Titkot mesél. Mindenki hallja.
Szia! Most megyek hazafele. Jajaja. Ja, megvolt. De nem mond el senkinek. Ikszdé! Persze egyelőre titki. Ja. Jaja. Naggyon édi volt. Virágot is vett, meg pezsgőt. A pezsi azé bombával jobb Persze jó volt. Asszem. Jajaja, szerintem jó volt. Nem, nem kellett tudod kiszámoltuk, most nem lehet gond. A gumi csak rontott volna. Meg az olyan gáz. Ikszdé! Persze, próbált… de mondtam neki, hogy nem kell a felhajtás. Ja, valami ilyet vártam. Az a lényeg, hogy túl vagyok rajta. Ne reklámozd! Hogy mekkora? Nem is tudom, szerintem normi ikszdé! Majd mesélek… Most leszállok, majd még dumcsizunk! Ikszdé! - búcsúzik, és már csukja is össze a telefonját.
Tegnapi hír: Minden negyedik tinilány nemi beteg Amerikában
Mondom, AMERIKÁBAN
* ikszdé: nevetős emotikon, leírva XD
