Huszár-nosztalgia, hősiesség, idealizmus, de leginkább huszár-nosztalgia. Nekem valahogy ezt jelenti március 15.
Huszár-nosztalgia, hősiesség, idealizmus, de leginkább huszár-nosztalgia. Nekem valahogy ezt jelenti március 15.
Kölök koromban ilyenkor megkaptam a rendes évi papírcsákó adagomat, a műanyag kardot és pár napig „huszár” voltam, meg kisdobos… Csapkodtam a karddal, és győztem. Átírtam a történelmet…
Azután jöttek azok az évek – a ’80-asok -, amikor az ünnep a 12 pontot jelentette. Mert a 12 pont mindig aktuális lehet. Akartuk:
- a' sajtó szabadságát, censura eltörlését,
- a törvény előtti egyenlőséget…,
- hogy a’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk,
Mert volt cenzúra, és voltak politikai foglyok.
Mert itt volt a dicsőséges szovjet hadsereg.
Mert nem volt egyenlőség, hiába hirdették azt. Persze ekkoriban az egyenlőség kívánása, már mást jelentett mint ’48-ban. Az új arisztokrácia, az MSzMP funkcionáriusainak előjogai elenni tiltakozást.
Mert ’48-49 valahogy mindig aktuálissá tud válni. Persze mindenkinek, mindig másképpen. Most éppen a 6. pontot a „Közös teherviselést” értelmezzük.
Félre.
No, de vissza huszár-nosztalgiához, mert milyen legyen az esti film az ünnepen?
Legyen huszáros, hősies, felemelő.
Az ünnepi tévé műsor (sokáig) elképzelhetetlen (volt) a szabadságharcról szóló filmek nélkül, a hőseink nélkül. A „80 huszár”, a „Szirmok, virágok, koszorúk”, az „A Kőszívű ember fiai”, vagy a kevésbé ismert „Élve vagy halva”…
Mert az igazi magyar akcióhős negyvennyolcban termett. Hogy a hős szükségszerűen elbukott, mint a forradalom? Istenem nekünk ilyen hősök jutottak.
Illetve az idén még ilyenek sem. Vagy csak én néztem el a tévé műsort…
Igazi magyar akcióhős, az „Élve vagy halva” Noszlopy Gáspárja is.
Nem az egykori honvédőrnagy, nem az egykori kormánybiztos, hanem a gerilla.
Csodálkozom, hogy még senki nem emelte zászlajára.
Hiszen, lassan két éve önjelölt gerillák szállják meg a város fontosabb pontjait időnként.
Lassan két éve a nemzeti ünnepeken Budapest fényeit Molotov-koktélok és égő kukák biztosítják.
Lassan két éve emberek a betevő adrenalin adagjukat, utcai megmozdulásokon szerzik be.
Lassan két éve csiszolják harcmodorukat a „gerillák” és a rendőrök.
Megtanítjuk a világnak a nemzeti ünnepeinket. Még, ha ennek az az ára, hogy távol tartjuk a turistákat Budapesttől.
Lehet, hogy elfelejtettük, hogy mit kíván a magyar nemzet?
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
Legyen.
