Vak tyúk is talál szemet, tartja a mondás.
Vak tyúk is talál szemet, tartja a mondás.
Most – na jó nemcsak most – én is vak tyúknak érzem magam. Valamikor tavaly szeptember közepén kezdtem még a Buszon sorozatot. Többek között. Ez valahogy megmaradt. Később a nolblogon nem jelzem, hogy összetartozó írásokról van szó, mert úgy is tudja, aki olvassa a blogomat.
Hogy miről szól ez a sorozat. Lopott pillanatokról, maximum percekről. Pont ezért mondtam egyszer, hogy a Hollywoodoo Tolvaj vagyok című száma akár mottója is lehetne ennek a blognak.
Idő tolvaj vagyok. Pillanatokat lopok ismeretlenek életéből. Megírom, amit mondanak, vagy amit szerintem gondolnak. Persze formálom is a szöveget. Monológgá teszek párbeszédeket. Rövidítek.
De nem nyomozok. Legalább is nem a buszon.
Most először megtörtént velem, hogy a történet – a Kapcsolati tőke című írás – érintettjei reagáltak. Egyikük „b”, a másikuk „A” nickkel. Mindketten azt mondják, hogy a MOME hallgatói. Olyanok, akik a felvételi eljárásban részt vettek. Szerintük a rendszer zárt. Nincs visszaélési lehetőség.
Megjegyzem állítólag az érettségi vizsga rendszere is zárt, mégis évek óta botrányok vannak.
Hinnem kellene nekik, mert ők ismerik a rendszert, én nem.
Mindegy, szeptemberben meglátjuk…
Mégis, valahogy vak tyúknak érzem magam.
Az az érzésem, hogy valami olyat hallottam, amit nem kellett volna avatatlan fülnek hallani…
…mert amiről nem beszélnek, az nincs is.
Még egy kérdés.
Hallott már valaki az omertáról?