Csak egy furamintásra nyírt szőke fejet. Csak a jobbvállra boruló barna hajat. Innen nem sok látszik a párból, szerencsére segít a szombat délutáni napfény. Tükörré változtatja velük szemben a plexit.
Csak egy furamintásra nyírt szőke fejet. Csak a jobbvállra boruló barna hajat. Innen nem sok látszik a párból, szerencsére segít a szombat délutáni napfény. Tükörré változtatja velük szemben a plexit.
Látszik, ahogy fogják egymás kezét.
Látszik, ahogy a lány kicsavart pózban bújik hozzá.
Mit hozzá? Bele. Mint egy kismacska, éppen csak nem dorombol, hogy a vállba fúrja a fejét. Egy test, egy lélek…
Csak valahogy mégis, mégis elütnek egymástól. A fiú szemét összehúzva grimaszol. A szeme a semmibe réved, mintha egyedül lenne, mintha egy hosszú futásra készülne, vagy nehéz küzdelemre. Mint egy bokszoló a ring sarkában…
A lány körbeöleli, óvja, nyugtatja egész testével.
Most felemeli a fejét. Megigazítja a haját, csilingelnek a fülbevalói.
- Naaaaa, ne parázz már! Látod én sem… pedig a Dzseni is azt kérdezte, hogy hogyhogy nem parázok? Ő nagyon parázott amikor a gádzsó fiúja hazavitte. Volt is miért. Két hónap múlva szakítottak is. Csípte a szülők szemét…
De velünk ilyen nem lesz, nem lehet.
Először is megtanultam a használati utasítást a családodról. Felmondjam?
Másodszor, amióta együtt vagyunk, nem volt balhéd, rendesen tanulsz. A főiskolára is be fogunk jutni… Tudom.
Harmadszor, tiszta vagyok, rendes, szorgalmas, házias… Engem nem lehet nem szeretni!
Észre sem fogják venni, hogy cigánylyány vagyok.
Így mondja, cigánylyány. De ezt is annyira bájosan, tényleg olyan, mint akit nem lehet nem szeretni. Túlmosolyogja a napfényt.
- Naaa, ne parázz már, Te!
A fiú is elmosolyodik, de süt belőle a feszültség. Aggódik. Mit fog szólni a család az ő cigánylyányához?
Az ajtó felé menet még látom a lány kezében a konyakmeggyet és virágot.
Első találkozás.
Nem eccerű…
