„Hát kedveském emlékszem én még azokra az időkre, amikor egyedül nem mertem lemenni a pincébe, mert féltem, hogy megtámadnak a patkányok. Négylábúak, kétlábúak… mindből volt éppen elég akkoriban, a háború után. Sőt még tovább is.
„Hát kedveském emlékszem én még azokra az időkre, amikor egyedül nem mertem lemenni a pincébe, mert féltem, hogy megtámadnak a patkányok. Négylábúak, kétlábúak… mindből volt éppen elég akkoriban, a háború után. Sőt még tovább is.
Féltem a csupaszfarkúaktól… Négylábútól, kétlábútól egyaránt.”
És kacsint… és kuncog. Olyan hetven körüli lehet. Vagy negyven évvel idősebb, mint a társnője.
„Azután, ahogy idősebb lettem már nem féltem tőlük. Egyiktől sem.”
Megint kacsint. Helyes a mamóka, ahogy ott ül a drapp kabátjában, fején kis horgolt sapkában. A fiatal nő vele szemben nem igazán figyel rá, a szeme kifele kalandozik a villamos ablakán.
„Emlékszem, amikor a Marikát… az ő fiától vették meg a lakást kedveském. A Marikát már maguk nem ismerhették, két évvel azelőtt ment el, mielőtt magácskáék beköltöztek. Utána kezdett el a Pista inni, aztán, amikor elfogyott a pénze, meg kirakták az állásából, na akkor adta el a lakást maguknak. Nem ivott mindig a Pista. Józan életű fiú volt az, akárcsak az apja a főkönyvelő. Még akkor sem ivott, amikor az Ica lelépett azzal a mérnökkel a harmadikról… Na mindegy, maga úgysem ismerte Icát. Meg a mérnököt sem.
Hol is tartottam? Ja, a patkányoknál. Még a hatvanas évek elején egyszer megharapták a Marikát, aki maguk előtt volt a szomszédunk. A pincébe ment le fáért. Na, ott volt a rakás alatt egy patkányfészek, és ahogy szedte a fát a kosárba, egyszercsak megharapta az egyik. Szegény ott hagyott csapot-papot és visszamenekült a lakásba. Este jött a főkönyvelő fogta a kisbaltát és lement a pincébe. Vagy nyolcat agyonvert, de kiirtani nem tudta őket.
Nem is mert az asszonyok közül senki sem egyedül lemenni a pincébe.”
Egy pillanatra elréved.
„Na jó, a Sárosiné lemert menni, de a Sárosiné paraszt volt, valahonnan Borsodból keveredett fel Pestre. Itt meg elvetette magát az első balekkal. Nem félt az semmitől, se kétlábútól, se négylábútól..
De a hetvenes években jöttek a Bábolnások és kiirtották őket… A négylábúakat. Azt hittem sohasem látom őket viszont, de tegnap… a pincében megint láttam egyet. Valamit csinálni kellene…”
Közben feláll, jelez. A villamos megáll. Az ajtóhoz lép, visszafordul.
„Maga nem száll le, kedveském?”
A másik csak a fejét rázza, hogy nem. A mamóka leszáll. Visszanéz.
A fiatal utánanéz és halkan csak úgy maga elé mondja:
"Vajon kivel tetszett összetéveszteni?"