"Ó, hogy nem lehet szabadulni ettől a ribanctól!"
Ez volt az első gondolata, amikor a kapun kilépve meglátta Verát, meg az új lányt a buszmegállóban.
"Ó, hogy nem lehet szabadulni ettől a ribanctól!"
Ez volt az első gondolata, amikor a kapun kilépve meglátta Verát, meg az új lányt a buszmegállóban.
"Nem kell sietni. Inkább várok öt percet… Lassítsál már Mari, még beéred őket....
Jó lenne megtépni azt a szőke lotyót. Annyira oda van magától… Mi a francra büszke ez? Csak a lánya van neki, meg az alkalmi pasijai. Egy sem bírt ki mellette egy évnél többet. El is süllyednék, ha ilyen kis cafka lennék…
Sajnáltatja magát, hogy neki milyen nehéz, hogy mennyi dolga van. Persze én meg négy emberre vezetek háztartást. Még jó, hogy az anyós már meghalt, őt is ápolhattam majd tíz évig.
Ott sustorog az új lány fülébe. Biztos engem szid. Ki mást? Irénkét már nem szidhatja. Irénke nyugdíjba ment.
Hát igen az Irénke, ő megértett engem. Ő tudta, hogy többre vagyok hivatott, mint ezek. Ezért is emelt ki. Helyettesnek.
Na végre felszálltak. Engem néz. Fogsz te még nagyot nézni…!
Kár, hogy idő előtt leszázalékolták Irénkét.
Nem volt még elég ember össze kellett vonni a két csoportot. Most meg azt mondják, hogy az az izé van, és azért nem lesz másik csoport. Örüljünk, hogy van munka. Hát én örülök is! Megbecsülöm.
De ez a cafka, ez állandóan pofázik munka közben. Be nem áll a szája. Majd én be fogom fogni. Be én!
Jöhetne a másik busz… így sosem érek haza.
Még három, vagy négy hónap. Az Éva nyugdíjba megy. Mert megy. Akkor… Akkor majd eljön az én időm. Nehogy már ez a cafat akarjon az Éva helyére kerülni. Az az én helyem. A főnökség is tudja…
Akkor, majd akkor a Vera is megtanulja, hogy mi a magyarok istene. Fülét farkát behúzva fog innen menekülni… Vagy megtörik.
Mert az ilyen mindig megtörik.
Irénke is megmondta.
Majd én megmutatom..."
És ott áll a megállóban, egyedül.
