A technika fejlődésének az egyik hátulütője, hogy megváltozik egyes fogalmak jelentése. Ha - úgy tíz évvel ezelőtt - azt hallottam, hogy valaki csengő hangon énekel, akkor egy tiszta énekhangra gondoltam. Bezzeg most, hogy mindenki töltögeti a csengő hangokat a mobiljára most a csengő hangról valami olyan fals dobozhangra asszociálok, ami simán alulmúlja a békebeli Sokol rádiókat.
A technika fejlődésének az egyik hátulütője, hogy megváltozik egyes fogalmak jelentése. Ha - úgy tíz évvel ezelőtt - azt hallottam, hogy valaki csengő hangon énekel, akkor egy tiszta énekhangra gondoltam. Bezzeg most, hogy mindenki töltögeti a csengő hangokat a mobiljára most a csengő hangról valami olyan fals dobozhangra asszociálok, ami simán alulmúlja a békebeli Sokol rádiókat.
A csengő hang hivatott kifejezni az egyéniséget, vagy legalábbis egyfajta kitörési kísérlet, az elöl, a helyzet elöl, amikor az egyen nokiatunesra egyszerre harminc ember kezd kapkodni a telefonja után.
Hol van az már, amikor a „für elise” volt hivatott jelezni a maroktelefon tulajdonosának kultúrlény voltát. Ma már a gyári hangok mellett ott sorakoznak a le és feltölthető midik, mp3-ak. A telefonok csengések kakofóniája egy-egy utazás során egyszerűen csak hangszennyezés.
Persze én sem vagyok kivétel. Én is saját hangokat használok. Időnként a kerti rozsdafarkú, időnként az Anima Sound System, időnként Sziámi szól a telefonomból. Nem mondom az is bosszantó lehet, amikor a telefonom rákezdi, hogy ”Mondja, csak mondja, mondja, mi a gondja, Úgyse érdekel!”
Azért vannak csengőhangok, amik tényleg sokkolóak.
Ott volt például a fickó, akinek a közértben rákezdte a telefonja, hogy „ein land, ein volk, ein führer” Mondjuk rá nagybetűkkel ki volt írva, hogy magyar és nem turista. Ez azért mégis megnyugtató, mert így legalább az összes vevő tudta, hogy nem az ss vonult be újra.
Tegnap reggel meg egy mazochista telefonja kezdte el üvölteni a hatoson, hogy „Ki foglak rúgni! Ki foglak rúgni!...” Nem nehéz kitalálni, hogy a főnöke kereste.
Ott ült a majd két méter magas fazon talpig feketében, security felirattal a mellénye hátán, és riadtan kapkodta a tekintetét. Hol az óráját nézte, hol a telefonját.
Úgy hatodik kirúgási fenyegetésre vette fel.
- Igen Tibikém. Igen Nem, már nem. Most jöttem le a lépcsőn. Igen… Nem! Dehogyis! Ja, persze. Igen, mert indulás előtt még vécére mentem…
Beszéd közben hintáztatja magát. Vagy hajlong a láthatatlan Tibi elött, aki a telefon másik végén van? Ez a nagydarab marha itt be van rezelve. Tíz másodperce beszél, és az arcán vörös foltok. A fején megjelennek az első izzadságcseppek. Ez totál kész van. Mindjárt hányni fog, vagy elájul
- Mondom, hogy most indultam el. Persze pontban félkor jöttem ki, csak előtte… tudod már nagyon kellett, és…
Közben megszólal a combino hangszórója, hogy az Oktogon következik.
Benne akad a hang. De úgy látszik a Tibiben is.
Vagy megszakadt a vonal?
Újra felüvölt a csengőhang „Ki foglak rúgni!”. Nem, ez mégsem a csengő, mert folytatja
- Hogy a francba kerülsz te az Oktogonhoz, amikor most jöttél le a lépcsőn? Teleportáltál? Hülyének nézel? Ki foglak rúgni!
A melák markolja a telefont. Az már elnémult. Meredten nézi, és csak annyit tud mondani, hogy „de, de, de…”
