Van egy város – na jó több is -, ahol majd minden évben előfordulok, mégsem tudok róla szinte semmit. Székesfehérvár.
Van egy város – na jó több is -, ahol majd minden évben előfordulok, mégsem tudok róla szinte semmit. Székesfehérvár.
Székesfehérvár nekem egy nagy pályaudvar, ahol megáll a vonat a Balaton felé. Ahol a mozdonyt cserélik. Szerencsére nem vodkára.
Székesfehérvár nekem az Alba Volán otthona. Az a város, ahova sokszor elindultam meccset nézni, de ahova nem jutottam el soha. Valami közbejött.
Székesfehérvár. Közel van és mégis… Pedig csak egy óra vonattal…
Szóval ez az a hely, ahol voltam is meg nem is. Ahol sohasem sétáltam, sohasem nézelődtem.
Pedig lett volna mit. Pedig van mit.
Itt van az évek óta (jobbára pénzhiány miatt) húzódó Hiemer-Font-Caraffa ház felújítása.
A rekonstrukció még 2005-ben kezdődött és 2006 év elején úgy tűnt, hogy kudarcba fullad (Szünetel a Hiemer-ház felújítása). Szerencsére az Önkormányzat nem adta fel így mára eljutottunk az állványbontásig. Június végétől a belsőépítészeké lesz terep.
Nézem az épülettér honlapján elérhető képeket (itt) gyönyörű.
A szegedi főpályaudvar mellett, a Hiemer-Font-Caraffa-ház eddig helyreállított részeit a műemlékvédelmi szempontból gondos, szakszerű előkészítésért és helyreállításért ICOMOS-díjban részesült.
Remélem a belsőépítészek munkáját is díjak fogják dicsérni.
Azt hiszem, egyszer már tényleg le kellene szállnom a vonatról…