- Rendkívüli szülői értekezleten voltam. Tragikus! Remélem, a tanítványaim sohasem jutnak idáig. - sóhajtja, miközben leül.
- Rendkívüli szülői értekezleten voltam. Tragikus! Remélem, a tanítványaim sohasem jutnak idáig. - sóhajtja, miközben leül.
Negyven inneni nők. Nem sokkal. Örülnek egymásnak. Ez már látszik a később érkező buszajtóban felvillanó mosolyán. Már leülés közben válaszol a hogyhogy ilyen későn kérdésre. Mesélni kezd a tollról…
- Tudod, az osztályom most érettségizik. A gyerekeknek van elég baja, ráadásul ott a szülői para. Az ajándék. Mert mit kapjon a gyerek, mit kapjanak a tanárok… mintha azért gürizem volna hat évig, hogy kapjak valamit. Persze, jól esik, de akkor is.
Délelőtt felhív az Ancsa, hogy az anyukája összetrombitálta a szülőket ajándék ügyben, mert megtudta, hogy a Káté tanár úr a bések osztályfőnöke plazmatévét kap. Nekem meg csak egy tollat vesznek az enyémek. Nosza rajta - gondolta - ez nem maradhat annyiban! Le kell főzni a bét ajándék terén is.
Hát pofátlanság ide, pofátlanság oda betoppantam a gyűlésre, és elmeséltem nekik, hogy miért is tollat kapok immár harmadszor…
Tudod, az én gimnáziumi osztályfőnökömnek, mi voltunk az utolsó osztálya.
Már elsőben bejelentette, hogy az érettségi banketten csak egy ajándékot fogad el. Egy töltőtollat.
Bármikor megkérdeztük, hogy mi ez a tollas dolog, azt mondta, hogy majd a szerenádnál elmeséli.
Eltelt négy év, és eljött a szerenád. Nem tudtuk, hogy mit várunk jobban, a tollas titok kiderültét, vagy a ballagást. Személy szerint szerettem Aranka nénit. Jó pedagógus volt. Neki köszönhetem, hogy tanár lettem. Hogy matematika tanár. Megszerettette mindenkivel a matekot.
A szerenád estéjén felhívott minket a lakásába. A szobában ott állt egy üveges szekrény, a polcán tollak, kis fa dobozokon. Tizenegy darab. A dobozokon évszámok. Meg volt még egy doboz. Az asztalom.
Megmutatta. A dobozban a mi osztályképeink. Az iskolában, kirándulásokon készült felvételek. Minden osztályáról őrzött egy dobozt. Minden dobozhoz tartozott egy toll. Minden tollal készült egy osztálynévsor. Minden név mellett az évszám, hogy meddig volt az osztály tagja.
Egy élet tollakban mérve. Mi tizenhatan érettségiztünk, de a névsor majd negyvenfős lett. Volt, aki megbukott, volt, aki időközben jött, és volt, aki elment. Ketten végleg. Autóbaleset…
Akkor eldöntöttem, hogy én is tollakat fogok gyűjteni. Minden osztálytól egyet.
Aranka néni három érettségi találkozónkra jött el… Mindig hozta a múltunk dobozát.
Hát ezért fontosabb nekem a toll, mint egy plazmatévé.
Néztem a szülőket, isten bizony olyan bután néztek, mint a nyíltnapra beeső ötödikesek. Talán felfogták, de nem hiszem, hogy értik…