Lehiggadtam. Volt ugye a hétvégén kötelező, és szabadon választott koncert egyaránt. A kötelezőn, azon kissé felbosszantottam magam…
Lehiggadtam. Volt ugye a hétvégén kötelező, és szabadon választott koncert egyaránt. A kötelezőn, azon kissé felbosszantottam magam…
A helyzet az, hogy baromira rossz néven veszem, ha úgy tizenöt utcányi távolságból csukott ablakok mellett tisztán értem, hogy a fellépő mit is mond. Ezt különösen tíz óra után viselem nehezen.
Nem, nem azzal van bajom, hogy mulat a nép. A népünnepélyeket jobb esetben különben sem munkanap követi. Nem a tegnapi volt az első koncert a környéken. Ráadásul az ezt megelőző jó ötpercnyivel volt közelebb, mint a tegnapi. Akkor az udvaron állva fel lehetett ismerni, hogy a Rózsi melyik száma megy. Most ki sem kellett menni az udvarra..
Az, hogy tegnap a Kárpátia játszott lényegében mellékes. Nekem. A közönségnek, a közösségnek nem. Ez egy ilyen környék.
A Rákosborzasztói Torna Klub pályája családi házas övezetben fekszik. Ezt kellett volna figyelembe venni a koncert rendezőinek. Nem vették. Polgárbarát módon kihangosították Rákoscsabát, Rákosligetet, Rákoscsaba-újtelepet, sőt Rákoskeresztúr egy részét is. És az este kilencórás kezdetre meghirdetett kezdés prolongálta a tíz utáni befejezést. Mert ez egy ilyen - családi házas - környék.
Hallgatom évek óta, hogy hogyan harcol Tarlós (mára) frakcióvezető úr a decibelekkel, mert a polgárok pihenéshez való joga mindennél fontosabb. Igaz még arra is emlékszem, amikor Tarlós úr a nagyszínpadon ünnepeltette magát a sziget közönségével. Este tíz után a bűvös szám a 45 Db. Ezt igyekszik mindenki tartani, aki nem alkalmi rendezvényt szervez, mert a zajterhelést ott kell mérni, ahonnan a panasz érkezik.
Na, most kérdem én, este 22.30-kor ki az aki fél óra alatt kirohan nekem zajszintet mérni? Megmondom senki. Így egy-egy ilyen koncert következmények nélküli. Illetve van következménye, de ezt csak az érzi, aki nem tudta magát kialudni, vagy az a fiú, aki reggel láttam a vasúti töltés mellett heverni. Bár őt a vonat sem zavarta. Aludt.
Az nem meglepő - már tegnap is írtam, hiszen elhangzott a színpadon - hogy ez a koncert Rákosmentén kapott helyet. Hiszen itt található Budapest egyetlen Trianon-emlékműve. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a kerület egyik pedagógusa például arról híres, hogy a népi-kereplőépítő versenyre nevezett szerkezetét egy Kóka beszéd alatt mutatta be valamikor ősszel… Ez egy ilyen környék.
Egy kb. ötvenes nő harsogta tavaly a buszon, hogy olyan boldog, mert Rákosmernte radikalizálódik, méghozzá nemzeti vonalon. Bár ez még a takaroggy és monnyon le időszakában volt. Bár egy öregúr halkan megjegyezte, hogy jó is annak radikalizálódni, aki a tejgyárban még pártfunkci volt… Ez egy ilyen környék.
Csak egészség legyen meg hangerő…
Adalék.
Most persze úgy tűnik így két poszt után, hogy utálom Riz Leventét, a polgármestert. Hát nem. Úgy látom, hogy lehetőségeihez mérten meggyőzően dolgozik a kerületért. Fejleszt. Rendez. DE…
De nem is azt vártam volna el tőle tegnap, hogy menjen és húzza le a potikat. Nem is azt, hogy vezényelje ki a rendőrséget (szerencsére ezt nem is teheti). Nem. Ezt nem is tehette volna, hiába ígért a gárdamagyaroknak pofonokat a főnöke. Amit én vártam volna Riz Leventétől az pont a Trianon emlékműnél kezdődött… Akkor hívta meg a Kárpátiát és közönségét a kerületbe. Akkor kellett volna előre gondolkodni, például azon, hogy az Unió bármely tagországa megengedheti-e magának, hogy akár csak utalás formájában területi követelést fogalmazzon meg egy másik tagállammal szemben.
Mert az emlékművön ott áll. „Így volt! Így lesz!”
Mára esélye sincs. Elég megnézni a kurucok oldalán a főnökéről kialakult véleményt. A gárdamagyarok szemében ők már csak a szükséges rossz. Egy utolsó lépcsőfok, amin túl kell jutni.
És a félreértések elkerülése végett. Trianont sohasem szabad elfelejteni. Tanulni kell belőle.
