K. Béla reggele szarul indult. Ez tisztán látszott rajta. Esett. Sőt szakadt. K. Béla fején az is jól látszik reggelente a hatoson, hogy igazából nem sok olyan reggelre emlékezhet az elmúlt negyven évéből, amikor az nem indult szarul.
K. Béla reggele szarul indult. Ez tisztán látszott rajta. Esett. Sőt szakadt. K. Béla fején az is jól látszik reggelente a hatoson, hogy igazából nem sok olyan reggelre emlékezhet az elmúlt negyven évéből, amikor az nem indult szarul.
(K. Bélát valószínűleg nem K. Bélának hívják. Lehet, hogy Róbert, vagy Sanyi, esetleg Péter, úrhatnám szülők esetén még akár Rajmund is, vagy bármi más. Akár még K. Béla is, így maradjunk ennél.)
K. Béla kis ember. Szó szerint. Olyan százhatvan centi. A tél annyival kegyesebb hozzá, mint a nyár, hogy olyankor a kabátja eltakarja rosszul szabott öltönyét, és a vizuális környezetszennyezésnek minősülő nyakkendőit.
K. Béla, ha teheti a Combino lehajtható ülésén foglal helyet, háttal az ablaknak. Ott kényelmesen leér a lába. Aktatáskáját a combjára állítja, sohasem fekteti. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám, hogy fél, hogy a teája ráfolyik a szalvétába csomagolt zsíros kenyérre.
K. Béla igyekszik kerülni a feltűnést. Egyenes tartással ül, mereven néz ki az sztk-keret, télen párás ablakai mögül. Nyáron kicsit jobban maga alá húzza a lábát, mert ha rálépnek a szandáljára, koszos lesz a zoknija.
Nincs mese, K. Béla szürke. K. Bélával akkor történik valami, ha a főnöke vagy a neje kiabál vele. Lehet, hogy a gyerekek is kiabálnak vele…
De ez az esős reggel valahogy más volt. Benne volt a levegőben, hogy történik valami.
Az első jel az volt, amikor K. Béla feje elfordult. Nem. Ilyet a Blahán még nem szokott csinálni. De ma…
Ma felszállt a bazinagy Ő. Ez a látvány már K. Bélát sem hagyta hidegen.
A bazinagyő feltipegett a villamosra. K. Béla tekintete elindult a tíz centis tűsarkaktól és haladt, csak haladt felfelé a neccharisnyás lábakon. K. Béla szája résnyire nyílt, nehezen kapott levegőt. A végtelenhosszúságú combok egy falatnyi szoknyában tűntek el. A szoknya felett parányi kő a köldökben, majd dinnyényi mellek. Hősünk szemüvege kezdett bepárásodni.
És mindez felé tipegett, hogy leüljön. Valószínűleg hősünk jobban örült volna, ha a bazinagyő vele szemben foglal helyet…
Igen valami tényleg megmozdult. A villamos. De mindezt olyan vehemenciával, hogy a bazinagyő K. Bélán landolt.
Szerintem Béla erről álmodni sem mert. A dinnyényi mellek pár másodpercre körbeölelték a fejét. Majdnem közéjük fulladt. Amikor kiszabadult - bár nem siettette - szemüvege csálén ált, a feje vöröslött, de az elégedett vigyora magáért beszélt.
A bazinagyő a ruháját igazgatta, és egy bocsikát búgott K. Béla felé.
K. Bélának arcára fagyott a mosoly.
Mert ez a búgás nem alt volt, de nem ám, hanem határozott tenor.
K. Béla már tudja, nincsenek csodák. A szar reggelek, azok szar reggelek.
