A nikotin éhségnek van egy olyan állapota, amikor már nem érdekes honnan szerzed, de rá kell gyújtani. Bármi áron. Azt hiszem ez a függőség igazi arca, és ez megmutatja a függő igazi arcát is. Amikor nincs cigaretta. Tehát szerezni kell.
A nikotin éhségnek van egy olyan állapota, amikor már nem érdekes honnan szerzed, de rá kell gyújtani. Bármi áron. Azt hiszem ez a függőség igazi arca, és ez megmutatja a függő igazi arcát is. Amikor nincs cigaretta. Tehát szerezni kell.
Csak hát ilyenkor jönnek az akadályok, vagy nincs pénz, vagy egyszerűen nincs hol vásárolni. Egyetlen megoldás létezik a dekkvadászat.
Az, ami a létezés egy bizonyos szintjén, a hajléktalanságén napi rutinná válik.
Dekkvadász bárki lehet, nem csak a hajléktalanok. Bárki, mint a játszótériek…
A lakótelepen, ahol felnőttem volt egy banda, a játszótériek.
Na jó, ez így nem pontos. Egyrészt nem is ott nőttem fel, mert ott csak laktunk, másrészt több banda is volt, ugyanakkor ez most nem valami panel west side story akar lenni.
Szóval a játszótériek. Nem voltak egy nagy létszámú csapat. A keménymagot öt fiú alkotta, a holdudvarukat még vagy tíz fiú és lány, vegyesen. Talán az volt a legfeltűnőbb bennük, hogy nem akartak egyformák lenni.
A kemény mag: az Öcsi (érdekes majd minden társaságban van egy Öcsi), a Z, a Csöves, az Oszi, meg a Jampi. A pingpongasztal hozta őket össze, úgy tizenegynéhány éves korukban, és ott ragadtak a pingpong asztal mellett. Az ütőket meg a labdát lecserélték előbb motorra, azután autóra. Meg lányokra, de azokat rendszeresen lányokra cserélték.
Igazából Z-t ismerem közülük. Z-t, akinek a nevében egy árva zé betű sem volt, csak egy időben állandóan feketében járt. Így lett Zorró. Majd Z.
Szóval, ez Z. története a dekkvadászatról. A többiek dekkvadászatáról.
Öcsi kivételével együtt vonultak be a fiúk, valamikor nyolcvanhat tájékán. Szerencséjük volt, mert ugyan a laktanya az isentökeutánkettővelben volt, de legalább együtt voltak. Kopaszként sokat köszönhettek az összetartásuknak.
A kopasz korszak végére ritkultak a család látogatásai. Kevesebb lett a kaja, állandósult a pénzhiány. A sorkatonai élet jellemzője, hogy a szabadságnál csak a pénz kevesebb. (Bocsánat, mindez a sorkatonasággal együtt, már múlt idő.)
Jöttek az új kopaszok, Csövesből, Osziból, meg Jampiból kiképző lett. És az ezzel járó még több laktanya, még kevesebb apanázs, dekkvadásszá tette őket.
Persze eleinte lejmoltak, de ez két hét után már nem jött be. Elfogyott a kopaszok adakozó kedve. Maradt a dekkvadászat.
Csöves nem szerette a feltűnést, ő a pihenő idejét használta fel dohánygyűjtésre. Valami rém büdös mahorkákat gyártott, sokszor újságpapírból. Ő akkor lépett akcióba, ha senki nem volt a dohányzóban. Bár ha ott volt éppen valaki, azt is remekül szerelte a saját gyártású füstölnivalójával. Többen esküdtek rá, hogy tehénszarral dúsítja. Akkor volt a füstje, mint amikor egy szakasznyi kopasz egyszerre gyújtott rá.
A füst fedezékében zacskóba gyűjtötte a dekkeket, majd félre vonult a telephelyre kipergetni a dohányt.
(Csöves ma, egy kis cégnél asztalos.)
Oszi sem szerette a feltűnést, de a pergetett dohány még jobban utálta. Szerencséjére a kiképzés alatt 24/72-ben volt alegység ügyeletes. Ő tudományos módszerekkel állt neki a dekkvadászatnak. Nagyvadra ment. Királydekkre.
Megvárta, míg a kopaszok tömegesen megszállják a dohányzót. Nézte az órát.
Tíz másodperc – előveszik a cigarettát.
Tizenöt másodperc – meggyújtják, tüzet adnak egymásnak.
Húsz másodperc – Kifújják a füstöt…
Kiképzendő állomány SORAKOZÓ! – bődült a mikrofonba. És amíg a kiképzendő állomány a sorakozó után morogva futni indult, ő addig begyűjtötte az alig szívott cigarettákat. Nincs itt gond addig, barátom – mondogatta- amíg a kopaszok nem rúzsozzák a szájukat.
(Oszi közszolga lett. Főosztályvezető, vagy mi.)
Egyedül a Jampi nem csinált gondot a cigarettaszerzésből. Ha valamelyik kopasz rágyújtott egyszerűen odalépett hozzá, elvette a cigarettát és megköszönte. Hja, az udvariasság fontos.
Mellesleg a Jampi ma tartozáskezeléssel foglalkozik...
