Túlélési technikák. Ezt a kurzust az élet tartotta, a sereg csak a helyszínt biztosította.
Túlélési technikák. Ezt a kurzust az élet tartotta, a sereg csak a helyszínt biztosította.
Z.-nek jó helye volt a szolgálatvezető inasaként. Megcsípte a helyet. Szerencséje volt.
Bár mint mondja a szerencse ehhez önmagában kevés.
Az az igazság, hogy a szolgvez már a kiképzés alatt kinézte magának Z.-t. Mint mondogatta egy bizonyos fokú pofátlanság tetszik neki, egy bizonyos fokút tolerál, de van egy szint, amit nem tűr. És aki azt is túllépi az jöhet hozzá inasnak.
A dió ügy még csak a "tetszik neki" kategóriába tartozott. A dió ügy. Z. valamelyik rokonától a bevonulása előtt kapott két szem diót ajándékba. A rokon, a Sanyi anyagbeszerző volt a Gatyagyárban kőbányán. A szocialista rendszer kiskirályainak egyike, akár csak a kamionos, vagy a lángos-sütő. Arisztokraták, életművészek.
Szóval a Sanyi, meg a diók. Azt mondta, hogy a dió a túléléshez kell, mert tiszteletet ébreszt.
Hogy hogyan ébreszt tiszteletet? Ablakpucoláskor.
Elmesélte, hogy amikor kopasz volt, ablakot pucoltattak vele. Amikor befejezte hangzott el a kérdés, az őt szivató öreg katonától.
- Kopasz, látja ott azt a diófát?
- Nem. - válaszolta Sanyi. Nem is volt ott semmilyen diófa.
- Akkor pucolja még szorgalmasan. Még nem látszik át az üveg. - röhögött az öreg katona. És Sanyi még két órán keresztül ablakot pucolt.
Pár hét múlva ismét ablakpucolás. A forgatókönyv ugyanaz. Sanyi a „Kopasz, látja ott azt a diófát?” kérdésre határozott „Jelentem látom!”-mal válaszolt.
- Akkor hozzon nekem pár szem diót, - röhögött ismét az öreg katona - különben megszívatom, hogy még az anyukája sem ismer magára.
Hát igen Sanyi megint bebukta, ezért is adta útravalónak a diókat.
A kiképzés második hetében a szolgvez, feltette a jól ismert kérdést Z-nek.
- Honvéd elvtárs, maga szerint ez tiszta? Látja maga a diófát?
- Jelentem, látom!
- Akkor hozzon nekem néhány szem diót!
Kivárt. Várta a kopasz szemében megjelenő rémületet, hogy most mi lesz, mert diófa természetesen itt sem volt.
Z. egy „Parancs értettem”-mel kirohant az irodából. A folyosón már csak sétált, be a hálókörletbe a szekrényéből kivenni a két diót.
Hirtelen ötlettől vezérelve kisétált az épületből, és elindult abba az irányba, amerre a szolgálatvezető ablaka nézett. Most már határozott léptekkel haladt.
Érdekes a világ minden hadseregében, ha elég határozottan halad valaki, mint akit küldtek, vagy hívtak, akkor a kutya sem szól hozzá.
A szolgvez, ha esetleg nézte is Z.-t már nem láthatta. Már a konyha mögött járt. Megállt. Rágyújtott. Szép komótosan.
Egy szál cigaretta öt perc. Miután elszívta futva indult vissza. Ellopott majd félórát a szenvedésből.
Amikor visszaérve a szolgveznek nyújtott a két diót, az csak annyit kérdezett, „Hány cukorral issza a kávét, kopasz?”
