Azt hiszem meséltem már, hogy Z. igazából a seregben kapott kedvet ahhoz, hogy személyzetis legyen. Amikor leszerelés után otthon előadta a tervét, az apja annyit mondott, hogy „Nem igazán férfinak való munka az fiam, hacsak nem Te leszel a személyzeti igazgató.” Bölcs tanácsnak szánta, mint általában a fia pályaválasztási ötleteire adott tanácsait.
Azt hiszem meséltem már, hogy Z. igazából a seregben kapott kedvet ahhoz, hogy személyzetis legyen. Amikor leszerelés után otthon előadta a tervét, az apja annyit mondott, hogy „Nem igazán férfinak való munka az fiam, hacsak nem Te leszel a személyzeti igazgató.” Bölcs tanácsnak szánta, mint általában a fia pályaválasztási ötleteire adott tanácsait.
Mai füllel inkább úgy hangzott „Személyzetis lennél? Buzi-e vagy?”
Hát igen, Z. korábbi ötletei sem töltötték el kitörő lelkesedéssel. Mert ugye Z. ötletei eléggé femin szakmák felé történő orientációt jeleztek. Pedig a magyarázat nem Z. femin lelkületében gyökereztek. Csajozni akart. Aránylag könnyen, minél kisebb energia befektetéssel. Mondhatni hazai pályán.
Először nyolcadikos korában – még a gimnázium előtt – jutott eszébe az az ötlet, hogy óvóbácsi lesz. Tökéletes terv a csajozásra. Az apja a haját tépte, az anyja - na nem, nem pityergett, de - kérdőre vonta az iskolaigazgatót. Szerinte a fia valami pedofil hálójába került az iskolában. Az eredmény Z. a nyolcadik elejét – heti két alkalommal - egy pszihológus társaságában töltötte. Kedves hölgy volt. Na, nem annyira kedves, mint amennyire Z. álmaiban, de kedves volt. És hit a szakmai etikában. Végül azzal beszélte le ifjú páciensét az ötletéről, hogy nincs óvónőképzés furulyázás nélkül.
Z. belátta, hogy rém ciki, ha egy fiú azt mondja, holnap furulyázni tanulok.
Azután gimnáziumban támadt egy ötlete. Még elsőben kitalálta, hogy otthagyja a gimit és tökösnővérnek áll. Pedig az egészségügyi szakközép több szempontból is jó ötletnek tűnt. Már a csajok száma miatt is, és egy egészégügyiben könnyű fogamzásgátlóhoz jutni. A szülői munkaközösség otthon ismét kiakadt, de most nem volt pszihológ. Győzött a józanész. Kapott három hónapot, ha addig gondozza a magatehetetlen dédit, mehet az egészségügyibe. Két hétig bírta. Friss húsra vágyott, nem erre az élményre.
Maradt a gimnáziumban.
A leszerelés után jött az új ötlet, az irodista csajok. A családi tiltakozás ellenére jelentkezett az egyik nagyvállalathoz. Felvették. Egyből. A főnöknőnek megtetszett a csinos katonaviselt fiú. Nem, nem kezdett ki vele – pedig úgy érdekesebb lenne a sztori – csak unta a tyúkfarmot.
Z. lett a kedvenc. Ráadásul nemének köszönhetően hamarabb szót értett a melósokkal is, igaz csak az után, amikor híre ment, hogy összejött az egyik csajjal a bérszámfejtésről. Majd egy másikkal.
Irígyelték. A főnökasszony, meg büszke volt az ő kis kakasára.
Iskolára küldte.
’91-ben a céget privatizálták, a főnökasszony nyugdíjba ment. Ő még maradt. Azután megtalálta egy fejvadász. Most egy multinál dolgozik, és nem néznek rá ferde szemmel csak azért, mert férfiként személyzetis. Változik a világ, ha lassan is.
Igaz, most ő a HR-manager helyettese, vagy mi.
