Szép volt, jó volt, de letelt az időnk a Bűvészetek völgyében. Köszönhetően a Volán Társaságok helyjegy eladási stratégiájának, úgy döntöttünk, hogy vonattal jövünk vissza Pestre. Igaz vonat nem jár a völgyben, de azért néhány vasútállomás aránylag könnyen megközelíthető...
Szép volt, jó volt, de letelt az időnk a Bűvészetek völgyében. Köszönhetően a Volán Társaságok helyjegy eladási stratégiájának, úgy döntöttünk, hogy vonattal jövünk vissza Pestre. Igaz vonat nem jár a völgyben, de azért néhány vasútállomás aránylag könnyen megközelíthető...
Mi Ajkát választottuk. Most mondhatnám, hogy azért mert Ajkán még nem jártam, de ez ebben a formában nem lenne igaz. Nem is vágytam Ajkára, de onnan volt a legjobban elérhető csatlakozás, ami ráadásul IC, tehát helyjegyes. Kényelmes vagyok, no.
Szóval bő negyven perccel a vonat indulása előtt Ajkán voltunk. Meg éhesek.
Nem tudom, hogy általában milyen ez a város, de vasárnap délután harminc fokban olyan kihalt volt, mint a volt egyszer egy vadnyugat vasútállomása. Még a víz is csöpögött egy árván pörgő légkondiból. A fal túloldalán gondolom gatyára vetkőzött vasutasok hűsöltek. Mondjuk a szél nem görgetett egy ördögszekeret a poros utcán, viszont az üres váróteremben egy hatalmas légy zümmögött, mint kiderült a büfében már unta magát
Most kéne annak a résznek jönnie, hogy begördül a vonat, felcsendül a harmonikaszó, és amikor a vonat kihúz az állomásról ott áll Charles Bronson, a magányos hős.
Hát nem jött a vonat. Egyáltalán.
Szóval volt még bő negyven perc, és éhesek voltunk, így a környék egyetlen vendéglátóipari alegységébe a „Smaragd” című vasúti restibe mentünk.
A hely valószínűleg a konyha környékén döngő legyekről kapta a nevét. Na, mindegy. Ha enni kell, akkor enni kell. Néztük az étlapot a pult felett… jobb mintha a falra lett volna hányva… és kértünk négy bagettet, mindenféle húsokkal.
A lány a pultban ábrándos, megértő szemekkel fogadta a rendelést. Erre felé ilyet csak hülye turisták rendelnek álmos vasárnap délutánokon, a törzsközönség sört fogyaszt. Mondta is, hogy a négy szendvics csak húsz perc alatt készül el. Nem baj! mondok neki van negyven percünk a vonat indulásáig. Ennyi időbe bőven belefér az elkészítés és az evés egyaránt. Eltelt a húsz perc. Meg még öt. A lány a pultot támasztotta, szendvics sehol. Amikor elindultam felé, hátrament a konyhának tűnő részbe. Gondoltam sürgölődni.
Visszaültem. Még öt perc múlva, amikor már megjött a kolléganője ismét a pulthoz mentem. Ott volt a mi pultos kisasszonyunk is. Félig ő csavarodott a telefonra, félig a haja a z ujjára. Mondhatni teljesen le volt kötve.
Megemlítettem, hogy harminc perce, húsz percre taksálta az étel elkészítését. Ha harmincat mond, nem rendelünk. Kibogozta magát. Durcásan letette a telefont, és újfent hátrament. Közben a kollegína felvilágosított, hogy a fagyasztott bagettnek sülnie kell, hogy felmelegedjen. Így van, hogy a húsz perc, az harminc! Világos nem?
Mondok neki, hogy Kedves nehogymá’ maga legyen ideges, mert megy a vonatunk, és a kolléganő nem tud megcsinálni négy szendvicset fél óra alatt. Erre ő, Ezt melegen kell tálalni!. Mire én, Most már inkább csomagolva kérném, mert megy a vonat!
Nem tellett bele két perc és megkaptam a négy kihűlt bagettba csomagolt húst és salátát. A bagettek úgy negyedórája lehettek forrók. Nem mondom, szépnek, szépek voltak a szendvicsek. (Amíg szert nem hullottak.)
Rohanás a peronra a pakkokkal, meg a hideg meleg szendviccsel. Állunk a peronon, egy perce ott kéne dekkolnia az IC-nek, amikor megszólal a hangos: "Az IC húsz percet késik." Vissza a döglégyhátról smaragdnak nevezett resti előtti asztalokhoz. Enni.
Basszus itt semmit nem divat időben csinálni? Ajkáról kise fogy…??
Indulás előtt rápillantok a határozottabbik pultosra. Sört csapol. Ott ő az úr, a környék egyetlen vendéglátóipari alegységében.
Miközben elindulunk a vonathoz a Bistró-bluest* dúdolom,
Két deci sör és háromdeci hab, nahát!
Épp csak szólnék, de már hallom is a hölgy válaszát:
Ha nem tetszik, menjen a másik kocsmába át!
Két kicsi kezét mérgesen csípőre teszi
Nem hülye ő se, tudja hogy megteheti
Tudja hogy a korsó odaát is csak két deci.
Nyomja a habot és egyre csak ráng a szája
Lerí róla hogy az egészet úgy utálja
Biztos nem vették föl szegényt a színi főiskolára.
Kivágja elém a korsó sört dühödten
Miáltal egy deci hab a zakómra löttyen
De most már legalább csak két deci hab áll a sörben.
Szép tiszta ruhám habos lett több helyen
De csak vonom a vállam, mer' a természetem már ilyen
Sikerült nyolc forintból eláznom teljesen.
De úgy várom, hogy a világ megforduljon egyszer
Kapjon három deci sört és csak két deci habot az ember
Nodehát ne is igyék, aki nem bírja türelemmel.
*Vas Zoltán (talán Vogáék zenésítették meg)
