Ahány nyelv, annyi ember, szokták volt mondani.
Ahány nyelv, annyi ember, szokták volt mondani.
Meg azt is szokták volt mondani, hogy hazánk polgárai nem igazán beszélnek külföldiül. Mondjuk oroszul – amit ugye még kötelezően tanultunk - állítólag azért nem nagyon tud a korosztályom, mert azzal fejezte ki ellenállását a szocialista rend ellen, hogy csak bejárt az órára és igyekezett nem megbukni. Ha ezt a tézist elfogadom, akkor – most majd húsz évvel a rendszerváltás után, a harminc feletti lakosság túlnyomó része ilyen kisipari módszerekkel bomlasztotta a szocializmust. Ahogy a művelt orosz mondja „Sze la zsizny!”
Ezt az elméletet azért kissé hitelteleníti, hogy más nyelven sem tanult meg ennek a generációnak a nagy része. De állítólag annak meg az az oka, hogy nem volt kivel gyakorolni. Ez különösen azok szájából hiteltelen, akik – mint én is – németet tanultak.
Valahogy úgy állunk a nyelvekkel, mint az egyszeri horgász aki a folyó partról nézi a vízbe esett német turistát. Hife! Hilfe! – kiabál a német, mire emberünk felmordul, „Inkább úszni tanultál volna meg, mint németül!”
Persze változnak az idők. A mai huszonévesek sokkal nagyobb része beszél valamilyen idegen nyelvet, valamilyen szinten. Igaz ez a korosztály már a magyart is csak valamilyen szinten beszéli…
Szóval ahány nyelv, annyi ember.
Nem, ebből nem az következik, hogy a skizofrének, vagy a hivatásos köpönyegforgatók több nyelven beszélnek. Ez is egy téves következtetés.
No de, miért is kezdtem bele ebbe a fejtegetésbe?
Petitke miatt. Róla még nem meséltem, mert eredetileg külön blogot szántam neki többedmagammal, csak nem ír senki róla.
Szóval történt a Szigeten, hogy Petitkének borozni támadt kedve. Ráadásul ehhez minden adott is volt, hiszen mértek bort, és a pénztárcája sem volt üres. Az összetevők szerencsés együttállásának megörvendve célba vette a pultot, ahol többek között egy enervált huszonéves fiú, volt hivatott kielégíteni a borra vágyók szeszbeviteli igényeit.
Megjegyzem ez az „igény kielégítés” egy eléggé elfuserált nyelvi fordulat. Persze rossz az, aki rosszra gondol.
Szóval a fiatalember az italozni vágyókat volt hivatott kiszolgálni, de szemmel láthatólag ezt a feladatkört iszonyatosan unta, ráadásul a közeli színpad hangjával keveredő, helyi műsorszórás gyakorlatilag érthetetlenné tette a rendeléseket. Petitke kérdését egyszerűen képtelen folt felfogni. Annyit hallott, hogy „You, fark one?”, de semmit sem értett belőle.
Ráncolta a homlokát és próbálta megfejteni a kérdés lényegét. Mi a bánatos lótüdő lehet az a fark esetleg farkh? Van ilyen szó egyáltalán az angolban? Egyáltalán mit akarhat ez a borzalmas tájszólású emberke? Feladta.
- Sorry, I don’t speak English! – adta fel a küzdelmet, s közben az angoltanárai felmenőire gondolt.
Ezt viszont Petitke nem értette. Kihez beszél ez? Inkább újra próbálkozott.
- Azt kérdeztem, hogy juhfark – és közben mutogatja a fenekénél a farok helyét és kedélyesen béget hozzá – érted? Juh fark borotok van-e?
A pultos szeme felcsillan.
- Ja, magyar vagy? Van. Mennyit?
És az élet visszatért a rendes kerékvágásába.
Mert ahány nyelv, annyi ember.
