Az úgy kezdődött, hogy néhányan megunták az iskolai KISZ szervezet felépítését.
Az úgy kezdődött, hogy néhányan megunták az iskolai KISZ szervezet felépítését.
Az addig oké, hogy voltak A, meg B, meg C osztályok. Az is oké. Hogy az A-sok németet, a B-sek angolt, a C-sek franciát tanultak az orosz mellett. De az már mégsem járja, hogy a felvételinél az is eldőljön, hogy az ember kikkel érzi jól magát, mert ugye három nyelv, három alapszervezet. Szóval néhányan – ha jól emlékszem tizenketten – fellázadtak. Köztük az iskola KISZ életének prominensei. Írtak egy programot, aminek az a kérdés volt a lényege, hogy mi a KSZ, tömegszervezet vagy élcsapat?
Ők - a lázadók - élcsapat pártiak voltak, így tiltakoztak az alapszervezeti eleve elrendelés ellen is. Némi kisebb botrány után megalakult az iskola negyedik alapszervezet. A tagtoborzó plakát úgy szólt, hogy „Nem vagy Te sör, hogy habozz! Lépj be a 4. alapszervezetbe!”.
Igen a többi alapszervezetnek volt neve, az A-soké például József Attila. Ennek meg neve sem volt, csak egyszerűen 4. alapszervezet lett. Jó kis élcsapat, mi? Viszont ott volt a barátaim nem kis része.
Beléptem. Akarom mondani felvettek.
Természetes, hogy nem akartunk visszasüppedni a szokásos iskolai posványba, első dolgunk egyike az volt, hogy szerveztünk magunknak egy vándortábort.
Háát, érdekes lett.
Pápateszérről, mentünk a Balatonra.
Volt minden. Szerencsére inkább jó idő, bár egy hatalmas esőt azért kifogtunk. Sátoroztunk erdő és faluszélen. Meg temetőben. Ez Nagyvárzsonyban történt. Ott ahol a társaság – ha jól emlékszem – szerelmespárját bezárták a Kinizsi várba. Megbújtak a bástyán. A zárás után egy órával már kerestük őket. Alig vettük észre, hogy fent ragadtak.
De nem is ez a lényeg.
A nagy esőt követő második napon a lányokból kitört az ősasszony. Gyűjtögető életmódba kezdtek. Szedtek mindenfélét. Eleinte piros bogyókat, főként szedret, de közben rákaptak a gombaszedésre is. Még jó, hogy a békákat és a bogarakat nem vették fel az ehető dolgok listájára... Valahol ott lett kissé elegünk a dologból, amikor valami meredélyben találtak három csecsemőfejnyi friss pöfeteget és kisírták, hogy valaki szedje már le nekik. Nem volt egyszerű mutatvány. Cserébe gombapörköltet ígértek vacsorára. Ott volt ugye vagy egy tucat ember, akit a lányok bizonytalan hatóanyag tartalmú gombával akartak megetetni.
Inunkba szállt a bátorságunk. A szerencse, vagy a jó sors elénk vetett egy táblát, talán Bakonybélen, talán Farkasgyepün. A helyi gombaszakértő nevével és címével. Az öregúrnak biztosan volt keresztneve is, de onnantól mi csak Kövi bácsiként emlegettük.
Bekopogtunk hozzá, hogy nézné meg a gombákat.
Az öreg három kupacba rakta, hogyaszongya, egy, amit megehetünk, eg,y ami mérgező, és még egy, amit csak ő tud elkészíteni. Viszont fizetséget sem kért. Soha nem tudjuk meg, hogy milyen kincset találtunk…
Este Farkasgyepün a kempingben a lányok hozzákezdtek a Kövi bácsi féle gomba paprikásnak. Az öreg azt mondta, jobban járunk ezzel, mint a pörkölttel.
Nem mondom, kicsit féltünk a végeredménytől. A gombától. Sok mindent hall az ember. Meg aztán zrikáltuk is egymást, hogy éhen fogunk maradni.
Gondoltam én nem fogok éhezni egy bizonytalan eredményű vacsora miatt, így ellógtam a kemping vendéglőjébe.
- Szintén rántott gomba? – kérdezte a pincér. Döbbenten nézem rá, ő meg a fejével a hátsó asztal felé intett – Velük jöttél, nem? – Ők meg mind azt esznek…
Csatlakoztam. Biztos, ami biztos.
Halkan jegyzem meg a gombapaprikás is fenomenális lett, talán mert annyiféle gomba volt benne. A Kövi bácsi tudott valamit.
