Én már nagyfiú vagyok. Megbírok enni négyet. – jelenti ki öntudatosan a kék, Miki egeres kabát tulajdonosa, olyan hangerővel, hogy lehetőleg mindenki hallja. – Sőt ötöt. Sőt nyolcat! – több sőt nincs.
Én már nagyfiú vagyok. Megbírok enni négyet. – jelenti ki öntudatosan a kék, Miki egeres kabát tulajdonosa, olyan hangerővel, hogy lehetőleg mindenki hallja. – Sőt ötöt. Sőt nyolcat! – több sőt nincs.
Már hat maszatos ujj kalimpál a levegőben. Többen vigyorogni kezdenek, mert az öt után, valahogy nem mozogtak a számokkal összhangban az ujjak.
Előkerül anyuka zsebéből az elmaradhatatlan nyálas zsebkendő. Kéztörlés közben simán eljutnak tízig. Több maszatos ujj nincs. A nagyfiú megkapja anyuka szatyrából a pálcás lufit.
A metrószerelvény begördül a végállomásra. Mindenki leszáll, a hangosbeszélő megkéri a tisztelt utasokat, hogy az állomás területén ne gyújtsanak rá. Meg arra is, hogy a jobb oldalon álló szerelvénybe ne szálljanak mert kiáll a forgalomból. Baktatunk a peronon. Ők az aluljáró felé indulnak, én a buszvégállomás felé.
Felszállok. Ülőhely nincs. Nem baj, egész nap ültem. Két perc múlva indul a busz.
Az első megállóban egy kék Miki egeres manó repül fel a buszra. Épphogy megáll a lábán, anyukája alig tartja megtartani. Úgy látszik ők is erre jönnek, de nem akartak egy buszról sem lemaradni.
- Kapaszkodj szépen! – vezényli a manót.
- Nincs hova leülni. – ténymegállapít a manó.
- Tényleg nincs. Kapaszkodj szépen.
- Nincs hova leülni! – hangerőben most sincs hiány, akárcsak a nagyfiúság bizonygatásakor.
Az utasok nem reagálnak. Határozottan kifelé néz mindenki az ablakon. Senkinek sincs szándékában átadni a helyét.
- Nincs hova leülni! Hallod anya? Nincs hova leülni! – közben a lufival hadonászik. Legtöbbször a mellette álló nőnek csapódik a lufi, de azért a legközelebb ülő férfinek is jut belőle. A férfi nem reagál, de a nő rosszul viseli. Megrovóan néz, na nem a gyerekre, hanem anyukára. Anyuka veszi a lapot, meg a lufit is. El a manótól.
A következő nincs hova leülni, anyaaa add vissza a lufitba vált.
Az ülő utasok közül néhányan lopva odanéznek. Aki áll az nyíltan bámulja a manót. Anya visszaadja a lufit. Újra a régi lemez jön.
- Nincs hova leülni…
Akkor sem adja át senki a helyet. Azaz az negyedik megállónál leszáll valaki. A manó leülhet végre. Vagy hat megállónyi csend. Utána leszállni készülnek. Anyu a manót, az ajtó melletti kapaszkodóhoz állítja, mielőtt jelezne.
- Kapaszkodj szépen!
És a manó azonnal reagál.
- Nincs hova leülni!
Most már mindenki odanéz. Ez az idomítás csodája...
Anyuka vörösödik.
Szerencsére itt a megváltó megálló.
A kék kabát Miki egere mosolyog a manó hátán miközben leszállnak.
