A tudatlanság néha csökkenti a bosszúságot.
A tudatlanság néha csökkenti a bosszúságot.
Itt volt például a szerda délután. Eleve rosszul kezdődött.
Nem tudom, hogy más munkahelyeken hogy van, de a főnökeim hajlamosak a munkaidőm vége előtt valami olyan témával előjönni, ami biztosan prolongálja, hogy nem végzek időben. Persze ez csak olyan napokra korlátozódik, amikor sietnék. Ez valami titkos tan, amit csak és kizárólag vezetők tudnak elsajátítani. Valószínű a beosztással jár.
Szóval rosszul kezdődött a szerda délután. Esélyem sem volt elérni a négytizes vonatot… Főleg mivel a Keletinél túl kell jutni az akadálypályán. A legrosszabb része a Hungarian Gladiators című többmenetes versenyszám, ahol a bejárattól először át kell verekednie magát az embernek a várakozók tömegén. Közben fél szemmel meg kell állapítani a tábláról, hogy honnan indul a vonat. Ezt általában a vasutasok valamilyen szerencsejáték formájában dönthetik el, mert csak indulás előtt öt perccel dől el. A hangosbemondó ugyan közli, de kiírni azt már nincs idő.
A második menet egyszerűbb, hiszen a felállított kordonok között a bérlet felmutatása mellett kell bejutni az induló vonatokhoz. Na ez az a pont ahol a vonathoz tartók és a vonattól érkezők a zöldmellényes jegyellenőrök sorfalánál találkoznak. Kívülállóként vicces lehet az összeakadó bőröndökön átugrálva rohannak egyesek a vonatukhoz.
Majd a befutó, azaz ugrás fel a vonatra, ami már indulna is.
Na ezt kihagytam, mivel negyedre értem oda. Mintegy öt perc alatt, a tülekedőket elegánsan kikerülve megtettem az utat a negyvenkor induló vonatig. Érdekes volt, hogy a védőjátékosként funkcionáló zöldmellényesek nem voltak sehol. Felszálltam.
A vonat tömve. Itt valami nem stimmel. Ekkor, és csak ekkor tájékoztatott a hangosbeszélő, hogy a vonat – amit nem értem volna el – tíz percet késik. Az órámra néztem. Most akkor már megyünk is? Szerencsém van. Nem volt. A vonat állt.
De negyedóra múlva bemondták, hogy elnézést, de a vonat műszaki okok miatt húsz percet késik. Akkor késett huszonötöt. Hja, a vasút biztosra megy…
Amikor negyvenkor bemondták, hogy a két vágánnyal arrébb álló hatvani vonat azonnal indul, már érződött a lincs hangulat. Érdekes lett volna, ha a már félórája a Keletiben ülő elővárosi vonatozók a korábbi vonattal, később érnek haza…
Szerencsére ezt sem sikerült eltalálni és a gödöllői vonat indult el. Ligetig nem is láttam a kalauzt. Állítólag az ő hiánya volt a műszaki ok.
Hogy ezt most miért is írtam?
Mert nem tudtam/nem tudtuk, hogy előző nap az „Eljutási versenyt” a Hagyó Miklós vezette csapat nyerte, mert vonattal és metróval hatvanhárom perc alatt ért Rákosligettől a Deák térig. Öt perccel gyorsabban, mint a busszal utazók, és fél órát vert a gépkocsis versenyzőre. Egy bringás úgy háromnegyedóra alatt teljesített volna. De olyan nem indult.
Félórája várakozó vonaton ülve ez inkább bosszantó hír...
Hja, úgy könnyű, hogy figyel a média, meg a vasutasok is tudnak a versenyről… Próbálná ezt megcsinálni Hagyó úr nap, mint nap.
Nekem meg megmarad a rákosligeti bölcsesség, „kényelmesen vonattal, időre csak busszal!”
