Hallgatnom kellett volna rád. – mondja a nő az angeladavis hajú mellett. – De tényleg. Jobb lett volna a hatosztályos gimnázium.
Hallgatnom kellett volna rád. – mondja a nő az angeladavis hajú mellett. – De tényleg. Jobb lett volna a hatosztályos gimnázium.
A hajnali busz mostanság valahogy álmosítóbb, mint máskor. Talán a sötét teszi, talán a Mátyásföld előtt mindent elborító, térdig érő köd. Ősz van. Visszavonhatatlanul. Ilyenkor reggel tudatosul az emberben, mert a délutáni napsütésben könnyű elfelejteni. Az utasok többsége szunyókál. Vagy csak a szemét pihenteti. A biztos kivétel az angeladavis hajú nő. Lenne. De valahogy az iskolára, meg a továbbtanulásra terelte a szót és a máskor félálomban lévő társa egyből felébredt.
- Nem elég, hogy minden egyre drágább. Nem elég, hogy az ember abban sem lehet biztos, hogy holnap lesz még munkahelye. Akkor még ez is. Mert urizálunk. Mert rázzuk a rongyot. Bezzeg, amikor én voltam nyolcadikos… Elég volt a sötét szoknya, meg a matrózblúz. Végig sétáltunk az iskolán, és annyi. Kaptunk egy tarisznyát, benne egy pogácsával, ami mindent összezsírozott, meg egy fényképet az iskoláról, meg egy idézetet az életre, oszt jól van.
Hergeli magát.
- Most meg? Most meg már akkora cécót rendezünk, mintha érettségizne a gyerek. A jövő héttől jön a tánctanár. Mert a nyolcadikosoknak ballagó bál lesz, ahol táncolni fognak. Keringőzni. Pont úgy mint egy szalagavatón… Mert még erre is költsünk. Minek? Minek ez a cécó. És persze mindenki csak magában morog, azután kinyögi az ezreket a tánctanárra, a terembérletre, a ruhára. Mintha nem kerülne éppen elég pénzbe a felvételi előkészítő… A szülőin megkérdeztem az osztályfőnököt, hogy biztos, hogy kell ez? Mire azt mondta, hogy „anyuka, önök akarták.”.
Grimaszolva utánozza az osztályfőnököt. Háát, ahogy elnézem puszta kézzel meg tudná fojtani.
- Hát akarta a franc! Amikor tavaly megkérdezte, hogy akarjuk-e és senki nem reagált, akkor azt mondta, hogy az iskolában ez hagyomány, és hogy a másik két szülői munkaközösség már megszavazta. Hát persze, hogy megszavaztuk, hogy akarjuk. Most pont én szívassam meg a kölkömet? Mert a gyerek néha lelkes az ügyben, de jobbára nem. Neki ez csak egy kötelező iskolai program, ami akár jó is lehet.
Akár.
- Hallgatnom kellett volna rád. De tényleg. Jobb lett volna a hatosztályos gimnázium. Vagy legalább olcsóbb. Ahogy így számolom belefog egy százasba kerülni… ruhával együtt.
Legyint. Kidühöngte magát. Vagy mégsem? Az angeladavis hajú talán megszólalna, amikor folytatja.
- Ja, és minden osztályban ezt a dumát adták be a szülőknek. Mondta egy cés anyuka. Én már arra is gondoltam, hogy a tánctanár jutalékot fizet nekik, különben miért erőltetnék. És négy év múlva kezdődik az egész cifra nyomorúság előröl a szalagavatóval… A hatosztályossal ezt megspóroltam volna.
Az angeladavis hajú arcán mindent tudó mosoly. Neki volt igaza. Ő megmondta… Bár kötve hiszem, hogy a hatosztályos mellett az az érv is elhangzott volna, hogy olcsóbb.
