Útálom a zacskós tejet. Nem a tejet úgy általában, az utálatom kimondottan a zacskós tejre vonatkozik. Azt hiszem, ez az érzés még rövidnadrágos koromra datálódik.
Útálom a zacskós tejet. Nem a tejet úgy általában, az utálatom kimondottan a zacskós tejre vonatkozik. Azt hiszem, ez az érzés még rövidnadrágos koromra datálódik.
Akkoriban a közértekben csak zacskós tej volt, amit a háziasszonyok az Orbán Viktor által emlegetett hálós cekkerben cipeltek haza. Üveges tejről ugyan hallottam, de nem emlékszem rá, csak a hideg, tejcsatakos zacskósra. Kimondottan rühellettem, amikor a buszon a lábamhoz ért.
Erre az érzésre riadtam, amikor egy hideg nylon szatyor félig elvitte a fülemet. Vagy hús volt benne, vagy az az elviselhetetlen zacskós tej. Inkább hús...
A szatyrot lengető nőszemély nyomult a buszon egy pulóveres fickó felé, hogyaszonygya „Pistukám, drága Pistukám, de rég nem láttam magukat. Hát hogy vannak, édesem? Jól megy a soruk? Mikor is találkoztunk?"
A drága Pistuka már nem ilyen lelkesen fogadta a rohamot, pedig abból csöpögött a bű, meg a báj, meg a negéd. Pistuka, a drága hátrább lépett. Azt hiszem menekült volna, de két megálló között erre nincs sok esély.
A szatyor még két áldozatott szedett. Első blikkre még szóvá akartam tenni a fülem inzultálását, de a roham lendülete, az áldozatok száma elvette a tőle kedvem. Vagy inkább bátorságom nem volt hozzá...
Közben Pista erőt vett magán, rendezte a vonásait. Kényszeredetten köszönt Marika néninek, és leszögezte, hogy egyedül van. Ez valahogy így zajlott „Csókolom Marika néni, ha nem tetszene látni, egyedül vagyok."
Valamit sejthetett, mert Marika néni nem tudott mit kezdeni ezzel az információval. Neki a drága Pistuka ketten volt, valami Vicával együtt. Ennek a Vicának a neve hallatán a Pista szeme először felhős lett. Az okát is megmondta. Vica tavaly karácsonykor elköltözött. Erre ő, és persze a busz összes utasa megtudta, hogy „Nincs semmi baj drága Pistukám! Vissza fog jönni! Mert maguk olyan édesek voltak együtt. Mert a Vica, az egy tündér. Higgye el. Maga megfogta vele az isten lábát!" És ezt ráadásul mondta, csak mondta bele a Pista képébe. A szerencsétlen meg - kihasználva, azt hogy a buszvezető valami nagyon darabos üzemanyagot tankolt - minden egyes rándulásnál megpróbált térhez, levegőhöz jutni. Hátrált, mondhatni menekült. Illedelmesen, fél lépésekkel. Nem volt esélye. A matróna nem hagyta. Csak fújta a maga himnuszát Vica istennőről.
Nem vette észre, hogy Pista szemét már rég nem a fátyol felhőzi. Hogy az egyre inkább sötétlik.
Az után kitört.
Marika néni döbbenten nézett fel ültéből. Nem úgy tűnt, hogy érti, hogy mikor is ült ő le, hiszen ő állva beszélgetett a drága Pistával. Avval a Pistával, aki most az arcába hajol. Avval a Pistával, aki két kézzel markolja a kabátját. Avval a Pistával, aki vörös fejjel kiabál.
- Nem ért vén szipirtyó? El köl tö zött. Férj hez ment. Mi az isten ebben a bonyolult? Már nem vagyunk egy pár! Tényleg nem érti?
Marika néni arca rémült. Hiszen ő csak beszélgetni akart ezzel az őrülttel. Hát csoda, hogy a Vica elmenekült tőle?
Tényleg nem érti...
