„Az én nagyim okos. Sőt a nagyim egyszerűen okosabb. Talán a legokosabb a világon. Ő tudja, hogy ki, miért hülye. Mert az apa is hülye, anya is hülye, meg az idegen bácsik és nénik is hülyék. Sajnos néha én is hülye vagyok.
„Az én nagyim okos. Sőt a nagyim egyszerűen okosabb. Talán a legokosabb a világon. Ő tudja, hogy ki, miért hülye. Mert az apa is hülye, anya is hülye, meg az idegen bácsik és nénik is hülyék. Sajnos néha én is hülye vagyok.
A hülye az butát jelent, csak csúnyán van mondva. Nekem nem szabad csúnyán beszélni, de a nagyimnak szabad, mert ő okosabb mindenkinél.
Én nem is tudom, hogy mi lenne velünk a nagyi nélkül...”
(részlet egy négyéves kislány nem létező naplójából)
Mert a négyévesek még nem írnak. Úgy egyáltalán. Nemhogy naplót.
A pláza korlátja mellett áll a kislány, az anyu, és a nagyi. A nagyin a puha szőrős kabátja van, a fején a nyuszi sapka. Most jött ki a parfümériából, ahol összeveszett a hülye eladóval.
- Mit nem lehet ezen érteni fiam? Hülye vagy. - a nagyi kioktat - Az azért van kitéve, hogy kipróbálják. Van, aki azokra a fecnikre fújják, van aki a csuklójára, én a nyakamra.
Az anya feje egyre vörösebb.
- Igen én a nyakamra fújom. Mert amelyiket a legjobban megdicsérik a barátnőim, majd abból veszek. Esetleg. – diadalmas mosoly a nagyi arcán – És nem tűrőm, hogy egy hülye eladó velem kötekedjen, mert a döntést nem kapkodom el. Hogy két hét nem elég? Istenem. Nincs hozzá semmi köze.
Fél órával később, a szupermarketben. A kislány a bevásárlókocsiban ül. És nagy szemekkel néz. A nagyi gyümölcsvásárlás címén oktat.
- Hülye vagy fiam. Miért veszed a drágább banánt, amikor úgyis turmixot csinálsz belőle. Arra jó az olcsóbb is. Hogy nem csak turmix lesz? Akkor vegyél kevesebbet, a turmixnak jó a barnább is...
Az anya nem szól, csak vörösödik. Úgy látszik neki ez a szerepe.
Pár sorral arrébb a nagyi kimért péksüteménnyel kínálja az unokát.
- Köszönöm nem kérek. – hangzik a válasz – Csak azután szabad megenni, ha már kifizettük.
- Édes fiam, ezt a hülyeséget ki tanította a gyereknek? – kérdezi az anyát a nagyi. – Le van mérve. Ha megeszik egyet, attól még nem fizetünk kevesebbet. Magyarázd már meg neki, hogy nyugodtan vehet.
Azután a kocsiba hajítja a csomagot. Elrohan valami akcióst nézni. Az anya áll a kocsi mellett.
- Tudod anya, a nagyi feledékeny. A múltkor beleevett a sonkába is, aztán a pénztárnál rájött, hogy nem is akart olyat venni. Még jó, hogy szóltam neki, hogy már evett belőle, különben kirakja a kocsiból. Pedig amit megeszünk, azt ki kell fizetni. Ugye?
- Igen kicsim. – mosolyodik el az anya. – A nagyi feledékeny, de ne mondjuk meg neki. Megbántódna szegény.
- Jó, nem mondjuk meg. – súgja a kislány és a mutatóujját a szája elé teszi.
Valakinek azért szólnia kéne a nagyinak...
