Az elmebaj önmagában nem lehet büntetőjogi kategória csak enyhítő körülmény. Persze, ha az elmebajos potenciálisan ön vagy közveszélyes a társadalom normális részének védenie kell magát.
Az elmebaj önmagában nem lehet büntetőjogi kategória csak enyhítő körülmény. Persze, ha az elmebajos potenciálisan ön vagy közveszélyes a társadalom normális részének védenie kell magát.
Nem az a baj, ha valaki Napóleonnak képzeli magát, hanem az, ha erre alapozva sereget szervez, hogy meghódítsa a világot!
Tizenéves koromban egyszerre találkoztam a holokauszt és a holokauszt tagadás fogalmával. Pontosabban a holokauszt tagadással találkoztam elsőként. A fenti gondolatokat is akkor hallottam. Akkor nem értettem, később nem értettem egyet vele, most majd harminc évvel azt hiszem már értem...
A nyolcvanas évek eleji kiskamasznak nem sokat jelentett a második világháború. Mit tudtam róla. A partizánok a jók, a nácik a rosszak. Láttam a filmeken. Kedveltem a négy páncélost kutyástól, szurkoltam Stilitznek, meg más filmek hős partizánjainak. Láttam hős amerikaiakat a halál ötven órájában... ebből már sejtettem, hogy a világ nem fekete-fehér. A nácik ellen harcoló Amerika jó, a szocialista világrendet elsöpörni akaró Amerika gonosz. Nem értettem, hogy lehet valaki egyszerre jó és gonosz...
Tudtam, hogy a nácik a zsidókat koncentrációs táborokba zárták, ahol megölték, vagy halálra dolgoztatták őket. Láttam, amikor a négy páncélos egy ilyen tábort szabadított fel és a tévé előtt ülve együtt örültem a kiszabaduló élőholtakkal.
Azt a szót, hogy holokauszt nem ismertem. Egészen addig a napig, míg a villamosból kinézve, a belváros egyik házfalán nem láttam a feliratot, hogy „AUSVITZ MESE”. Igen így fauval, hibásan írva Auschwitzet. Vagy nem látta mindenki, vagy csak nem tudott, nem akart reagálni. Egy ötven körüli férfi szólalt meg elsőnek, hogy - „A jó édes anyját a rohadéknak! Az ilyet le kellene csukni!”
Na, erre válaszolta a társa, hogy az elmebaj nem büntetőjogi kategória...
A Holokauszt tagadása önmagában menekülés a valóság elől. Nekem kiskamaszként még az okozott fejtörést, hogy hogyan lehet az amerikai katona, a cowboy vagy az indián egyszer jó, másszor gonosz. Én azóta alaposan megtanultam, hogy a jóság, gonoszság viszonyítás kérdése. Semmi és senki sem csak jó, vagy csak gonosz. Felnőttem.
A holokauszt tagadó hasonló problémából nem tud kilépni. Gyűlöli a kommunistákat, számára minden kommunista gonosz. Ha a nácik a kommunistákkal harcoltak akkor a nácik nem lehettek gonoszak, mert a gonosz ellenfele az jó. Ha a nácik jók voltak, akkor a holokauszt embertelenségeit nem követhették el. Ergo holokauszt nem is volt.
Álmodtak egy világot maguknak, de ez a világ nem létezik!
De az sem lenne jobb, ha Napóleonnak képzelnék magukat...
A holokauszt tagadás nem büntetőjogi, hanem orvosi kezelést igényel.
Szerintem.
