Sorompó. Villog az itt a piros, hol a piros. A vezető leállítja a motort.
Sorompó. Villog az itt a piros, hol a piros. A vezető leállítja a motort.
A hirtelen beállt csendben még a suttogás is kiabálás. Egy fickó éppen azt magyarázza, hogy milyen hülyeség már, hogy egy fekete nadrág, meg egy fehér ing félelmet kelt. Hát ki lehet olyan hülye, hogy beszarik egy fehér ingtől, meg egy fekete nadrágtól.
- Én fiatalember. Én. – szólal meg a mellette ülő.
Nézem az idős hölgyet, aki még a templomnál szállt fel. Úgy egy harmada lehet a fickónak. Az ujját felemelve magyaráz.
- Tudja, fiacskám, mi nyolcvankilencben, kicsit naivak voltunk. De nem hülyék. Változást akartunk. Demokráciát és nem demagógiát. Tudja, mi azt hittük, hogy a peresztrojka, áhhh – legyint – maga nem is ismerheti ezt a fogalmat meg a prulalizmus egy szép új világot hoz. Na jó csak szebbet.
Tudja elegünk volt. És bár ez volt a legvidámabb barakk, de néha féltünk. Elegünk volt a basáskodó pártelitből, meg a magánhadseregükből, a Munkásőrségből. Nem voltak rossz fiúk a munkásőrök. A többségében becsületes, jóravaló melósokból állt, de akkor is az állampártot szolgálták. És mi nyolcvankilencben nem akartuk, hogy a pártnak, a pártoknak hadserege legyen. Se vörös, se zöld, se kék, se fekete, se szürke… Nem számít, hogy milyen színű munkásőrség. Nem kell! Ez a Munkásőrség sem kell. Akkor sem, ha Magyar Gárdának hívják.
A fickó meg sem tud szólalni. De nagyon akar. Többször levegőt vesz, de valahogy még sem megy. Lehet, hogy a néni jedi, és vele van az erő? Mi más gátolhatna meg egy háromszor akkora fickót, hogy ne üvöltse le a dauerolt hajat a néni fejéről. Ehelyett magyarázni kezdi, hogy a gárda az nem olyan… hogy azok nem kommunisták… hogy azok a tolvajok ellen, mert a rendőrség szart sem ér…
Nem értem pontosan, mert jön a vonat. Úgy látszik, ennek a beszélgetésnek lőttek.
Vagy mégsem.
A sorompó lámpája továbbra is itt a piros, hol a pirost játszik…
A néni ujja ismét a levegőben.
- Fiacskám, maga szerint ők minek alakultak? Megmondom. Megvédeni a rendet! Az ő rendjüket. Az ő pártjuk rendjét. Nyolcvankilencben a szavazás nem csak a munkásőrségről szólt, hanem a párthadseregekről. És az emberek 95 százaléka nem kért a párthadseregekből.
Még egy vonat.
Emelkedik a sorompó. Még annyit hallani a motorzajtól, hogy nem az egyenruha színe számít…
A néni ujja még a levegőben, még magyaráz, de a busz tovább indul.
Minden megy tovább…
