Felfele a mozgólépcsőn az életről, az életéről gondolkodott.
Felfele a mozgólépcsőn az életről, az életéről gondolkodott.
A rendszerváltás vesztese vagyok – mondogatta magáról -, pedig mi minden lehettem volna, ha… ha az a ha nincs, ha elég pofátlan, vagy rámenős vagyok. De így… - legyint.
Vesztes. Komolyan gondolta.
Pedig ott a lakás. Egy szoba, két fél. Jövőre, vagy utána elköltözik a gyerek, akkor a szobájából vendégszoba lesz vagy dolgozó.
És ott a kocsi. Nem nagy durranás. Tíz éves, de ki van fizetve.
Van egy nyaraló is, de az közös az öccsével, igaz az öcsi nem jár ki, sok a dolog…
Majd, ha a gyerek kiköltözik, ha eltartja magát, akkor könnyebb lesz. Utolsó éves. Félretettek, spóroltak, de hitel nélkül végezte el az egyetemet. Ha minden jól megy az állása is biztos… ha a válság nem szól közbe.
Mégis ha a tükörbe nézett ő volt a vesztes. Nem panaszként, úgy általában. Álmodott házról, menő autóról, bomba nőről. Nem úgy jött össze. Nem panasz, tényleg, szereti a feleségét. Nem cserélné el két húszévesre sem – ahogy mondogatni szokta – de nem ilyenről álmodott huszonéve, azután elvette. Sohasem bánta meg.
Tegnap, hogy véletlenül a Blahára keveredett, eszébe jutott az álmodozások kora. A Kolozsi meg a bandája. De hogy miről jutott eszébe a Kolozsi? A Kolozsi Jenő. A Menő Jenő… Fenyőék mintha róla énekeltek volna a Hotel Mentholon.
A Kolozsi olyan volt neki, mint Petőfinek a Kárpátok, csodálta, ám de nem szerette… Olyan szeretett volna lenni, mint ő. Akire felnéztek a fiúk, akinek a kegyeiért versengtek a jobbnál jobb csajok. A Kolozsi kedvelte őt. Talán.
Tőle kapta az első cigarettáját. – elmosolyodik – Két éve leszokott… Soha sem felejti el, amikor a Kolozsi meglengette az orra előtt a díszzsebkendőjét, ami egy csipkés bugyi volt.
- Apháám – mondta a Kolozsi – szippancsá’ bele. Érzed? Érzed a pina szagot? Tudod kié?
Nem tudta.
Sohasem tudta meg, mert ezzel mégsem dicsekedett el a menő. Irigyelte. Hát hogyne. És figyelte, hogy hány naponként cserélődik a díszzsebkendő. És irigyelte…
A Kolozsi nem tanult tovább. Vállalkozó lett. Természetesen menő vállalkozó. Tíz éve látta a Krisztinán. Egy kabrióban.
Viszi felfelé a mozgólépcső a Blahára. Nincs itt dolga, csak valamiért erre jött. Kerülő. Legalább olyan érthetetlen, mint hogy miért jutott eszébe a Kolozsi. A villamoshoz megy. Kikerüli a csöveseket. Megáll, visszalép. Keze a zsebében százast markol.
Nézi a koccintóst ölelő csövest. Hát ezért…
Belemarkol az apróba, olyan háromszáz lehet. Inkább a pénztárca. Előhúz egy ezrest. Közelebb lép, lehajol a koccintósoshoz. Rúgj be Jenő! Alaposan…
Egy percre nem érzi magát vesztesnek…