Az oroszlánfejű mormogott a mobiljába. Mormogott, hogy leszarja, meg hogy egyszer fiatal, és nem fogja őt az az állat korlátok közé szorítani. Neki jár a szabadság…
Az oroszlánfejű mormogott a mobiljába. Mormogott, hogy leszarja, meg hogy egyszer fiatal, és nem fogja őt az az állat korlátok közé szorítani. Neki jár a szabadság…
Mondhatni említésre sem méltó beszélgetésfoszlány. Volt. Tegnapig.
Mert, hogy miért kapná fel az ember a fejét egy nagykamasz morgására. Gondoltam az az állat jobb esetben valamelyik tanerő, rosszabb esetben a szülői munkaközösség egyik kiérdemesült tagja. Ebben a korban a többség úgyis úgy érzi, hogy ellene a világ. A beszélgetés többi részét meg nem is értettem, mert elindult a metró…
Azután jött a szombat, és újra összefutottam az oroszlánfejűvel. Éppen a betont nézte. Vagy a cipőjét. Időnként lopva a szökőkút felé pillantott, az ott ülő csapatra. Azok meg őt, azaz őket nézték.
No igen, az oroszlánfejű nem volt egyedül.
No igen, az oroszlánfejű nem volt jó helyzetben.
Az oroszlánfejűt éppen nevelték. Az anyu megmondja a frankót című monodrámának lehettünk szemtanúi, mi járókelők. És mivel nem én voltam az egyetlen, aki pofátlanul belehallgatott az előadásba, hát az oroszlánfejű halmozottan hátrányos helyzetűnek érezhette magát. Megkérdeztem egyszülőmet, aki úgy emlékszik három felé csuklott…
Nem kétséges ez bizony monodráma volt, ahol az oroszlánfejű csak a díszletet adta anyu kirohanásához…
Mert ugye mit keres ő – mármint az oroszlánfejű - itt, amikor…
Amikor tanulnia kellene, mert ezt az évet nem fogja elcseszni, mint az előzőt. Mert ez nemcsak új év, hanem új iskola… és ha most elcseszi a renoméját, akkor az eljövendő négy évben, még akkor se, ha a feje tetejére áll. Hát hogy képzeli? Hát nem meglett neki mondva, hogy sehova? Hogy csak kutyát sétáltatni? És hol a kutya? Vagy lehet kutyát sétáltatni kutya nélkül?
Egy nézz rám, ha hozzád beszélek! után egy pillanatra, megemelte a sörényét. Oda pillantott, ha már kell, de utána a padra sandított. Talán azon gondolkodott, hogy ez most mennyire ciki. Megalázó. Hogy miért most és itt, amikor papolni otthon is lehet, és akkor nem bámulják közben a haverok, meg az idegenek. Az idegenek le vannak… de mit fog ezért hallgatni a haveroktól…
Összerezzen. Na igen, a válaszolj, ha kérdezek valamit, kicsit hangosra sikerült. Elkerekednek a szemei. Vajon mi volt a kérdés… Majdnem segítek, hogy anyád azt kérdezte, hogy miből gondoltad, hogy nem derül ki, ha meglépsz otthonról. Meg előtte azt, hogy azért kéredzkedett el hamarabb, mert érezte, hogy hazudsz.
Nem segítek. Anyu megismétli. Válaszként egy vállrándítást kap. Amolyan mittomén, jóötletnektűnt félét.
Anyu megint a hol a kutya témánál tart, pedig láthatná, hogy itt nincs, akkor meg csak otthon lehet. Logikus.
Azt hiszem, közeledik a végkifejlet, mert már az igényeknél tartunk. Az új gitárnál, a márkás cuccoknál – mert akármit nem lehet felvenni - a tacsszkrínes mobilnál… És akkor anyu beszól. Igazából most először. Szerintem anyu valójában qrva jó fej lehet.
Aszondja, hogy kellet a kutya is, mert olyan aranyos. Ok. lett meglett a kuty, de a kutya is tacsszkrínes. Érintésre reagál. Lehet vele játszani, hangot ad, sőt még olyan menüje is van, hogy kedves, meg bohóckodik, akkor olyan, mintha filmet néznél, ja hogy kikapcsolni nem lehet? Ilyen az élet, úgyhogy most húzás haza a tacsszkrínes kutyádhoz… Gyakorold a kezelését. Most!
Az utóbbi valószínűleg azt jelenti, hogy nem, nem mehetsz oda a barátaidhoz elköszönni.
Indulás van. Ők a szomszédos ház felé, én meg néhány mosolygó ember társaságában lefelé az aluljáróba.
