Nem vesztem sem el, sem meg, csak kiütött valami vírus, ami nem a malacflu. Ennek az orvos örült. Először én is, azután rájöttem, hogy ő azért örült, mert azt hitte, hogy ami nem H1N1 az nem is létezik.
Nem vesztem sem el, sem meg, csak kiütött valami vírus, ami nem a malacflu. Ennek az orvos örült. Először én is, azután rájöttem, hogy ő azért örült, mert azt hitte, hogy ami nem H1N1 az nem is létezik.
Tegnap – amikorra szerinte már kutya bajom - visszamentem reklamálni, de addigra beteg lett. Jellemző. Minderről bővebbet az edzésnapló Nem csak a H1N1-eseké a világ című bejegyzésében…
Viszont a doki betegségéről egy régi vicc jutott az eszembe.
Békés vasárnap délelőtt. A gyerek valahol távol, az anya takarítja a fiúgyermek szobáját, míg apu a meccset nézi…
Egyszer csak anya rohan a szobába és rángatja aput, hogy „Gyere a gyerekhez, ezt látnod kell!” Apunak ugyan kedve nem sok, de látva anya lángvörös arcát, és felháborodottságában hullámzó kebleit, leteszi sörét és engedelmesen megy mondván hagyd magad, hamarabb szabadulsz.
A gyerek szobájában az ágyra kiterítve korbácsok, szöges nyakörvek, bilincsek és szado-mazo magazinok…
- Látod ezt? – anya az idegroham határán – ez… Ez! EZ!... MOST MIT CSINÁLJUNK??
Apu a fejét vakarja és mielőtt anya végképp kiborulna, gyengéden átöleli a vállát.
- Izé – mondja elgondolkodva – szerintem ne verjük meg…
Na ezért nem fogok reklamálni a doki diagnosztikai képességei miatt, ha meggyógyultunk.
