A főnök, az amerikai becsukta az irodaajtót, hogy fájront, meg utána a vízözön. Ezt még a Markovics bácsitól tanulta, bár az öreg sohasem mondott az özönvíz helyett vízözönt. De az amerikaitól már ez is szép eredmény. – jegyzi meg Z. – Előző nap még azon morgott, hogy rohadt egy peches év volt ez az idei…
A főnök, az amerikai becsukta az irodaajtót, hogy fájront, meg utána a vízözön. Ezt még a Markovics bácsitól tanulta, bár az öreg sohasem mondott az özönvíz helyett vízözönt. De az amerikaitól már ez is szép eredmény. – jegyzi meg Z. – Előző nap még azon morgott, hogy rohadt egy peches év volt ez az idei…
Mondhatni véletlenül futottunk össze Z-vel, mert ilyenkor, ünnep idején rendszerint elutazik feltöltődni a januári diliházra. Most meg itt kódorog a városban. Válság idején a kocsma is pihenés…
Szóval az amerikai, meg a vízözön.
A válságnak köszönhetően nem volt karácsonyi buli, még karácsonyi pénz is csak annyi, hogy elsörözni sem művészet. Ráadásul az idén a szokásos egy heti termelési szünetből két hét lett. Mondjuk a fehérgalléros népeknek – mutat magára – amolyan ügyeletet kell tartani, de ilyenkor karácsony táján a fű se nő.
Tizennyolcadikán az amerikai bejelentette a fájrontot. Másnap utazott haza… - belekortyol a kólaszín sörbe – kár, hogy forralt bort nem mérnek.
Mérnek - mondom neki, de legyint, hogy két korsó barna után marad a sörnél.
Peches ember ne menjen a jégre – mosolyog – az amerikainak majdnem beütött a havazás. A Schwechátról indult, mert nem hiányzott neki egy Ferihegyi munkabeszüntetés miatt Pesten ragadjon. Majdnem a hó miatt ragadt Európában.
Emlékszem – bólogatok - aznap mi is Bécsben jártunk.
Szóval a termelés leállt, itt Pesten minden második ember szabadságon, mi történhet? Semmi. Elgondolkoztál már azon – szegezi nekem a kérdést – hogy hány liter hó fér el egy pesti bérház tetején?
Rázom a fejem. Ráncolom a homlokom, hogy ez most, hogy jön az amerikaihoz?
Huszonharmadikán reggel lézengünk vagy tízen az irodákban, amikor berohan a titkárságvezető, hogy jöjjünk, mert baj van. Mentünk. A Gaál meg jön szembe a folyosón. Elcsukló hangon közli, hogy ő inkább visszamegy a kabátjáért, mert úgy mégiscsak… vagy tusfürdőért. És röhög, hogy ilyet még nem látott.
Tudni kell – rak sormintát a söralátétből – hogy az irodaház közepén vagyunk. Felettünk egy emelet, alattunk kettő. Mindenhol béke és nyugalom, amolyan prekarácsonyi hangulat, az emberek félálomban várják, hogy leléphessenek, az amerikai irodájának a plafonjából dől a víz. A füstérzékelő zuhanyrózsának képzeli magát, a lámpák békésen csöpögnek. Néhány papír játszik tutajt a két centis vízben, az íróasztal, mint valami Niagara makett. Rohanás a karbantartókért. Víz elzár. Fél épület áramtalanítva másodperceken belül. A víz folyik tovább…
Alatta, felette semmi, csak az amerikainál.
Karbantartókkal közösen értékmentettünk. Közben valaki megjegyezte, hogy „Vízözön, persze. Özönvíz b* meg, özönvíz! Hülyeséget beszél és be is következik…” Ki tud ilyenkor komoly maradni?
A leázott tapéta beteríti az ülőgarnitúrát, folyik a víz rendületlenül.
Délre kiderült, hogy jégdugó került a csatornába, a víznek meg valamerre menni kell. Ha már lefelé nem tudott menni, akkor ment a főnöki irodába…
Nem szép dolog a káröröm. - csóválja a fejét.
Próbál komoly maradni, de nem megy. Sörbe rejti a vigyorát.
Na ja. Vízözön…
