A franc se tudja, talán a sztrapacska, vagy inkább a jóllakottság miatt, de nosztalgikus hangulat lett úrrá… Rajtam mindenképpen. Bele is kezdtem valamibe, hogy amikor fiatal voltam és agilis… de Z. letorkollt, hogy erőszakos, meg hisztis, az voltam, talán törtető is, ő inkább azt nem nevezné agilisnak.
A franc se tudja, talán a sztrapacska, vagy inkább a jóllakottság miatt, de nosztalgikus hangulat lett úrrá… Rajtam mindenképpen. Bele is kezdtem valamibe, hogy amikor fiatal voltam és agilis… de Z. letorkollt, hogy erőszakos, meg hisztis, az voltam, talán törtető is, ő inkább azt nem nevezné agilisnak.
Mondok neki, hogy jó, nem voltam agilis, csak fiatal és bohó, mire megint közbeszól, hogy akkoriban inkább hasonlítottam a Muppet show két morgolódó öregurára. Együtt a kettőre. Azt meg mégsem nevezné bohónak…
Megköszönöm, hogy ilyen barát mellett minek az ellenség? Kontrázik, hogy erősíti a jellemet, meg a taktikai képességeket. Mármint az ellenség.
Na most, vagy a vacsoráját tolta el a szakács, vagy valami baja van. Rákérdezek az utóbbira. Megmondja.
Öregszünk aranyapám, öregszünk.
Most jön az, hogy vett egy kanapét vagy valami hasonló. Anno tett egy kijelentést, hogy ha azt veszi észre, hogy egy buli helyett inkább a kanapén tespedve nézi a tévét, akkor itt a vég, és vagy kiugrik az ablakon, vagy jöjjön a sóderos Kamaz. Akkoriban könnyen mondott ilyeneket. nem volt kanapéja. Tévéje sem. Ráadásul a földszinten lakik.
A sóderos Kamaz, meg ugye nem döntés kérdése, hiszen az meg van írva valahol a sors könyvében…
Szóval, azt mondja, hogy öregszünk. Mi sem bizonyítja jobban, hogy felnőtt egy nemzedék, akik számára a multik, mint munkaadók mindig is voltak. És szerintük alapvetően két féle alkalmazott van, aki kompetens, meg aki nem multinál dolgozik.
Ő már csak tudja. Ő is multibérenc. Csak a kollégái szemében a maga negyvenen túli korával öreg.
Mert negyvenen túl kétféle ember dolgozik multinak, a szalagvégi szakik, azaz a melósok, meg a főnökök. Aki negyvenen túl nem főnök azzal valami baj van, ergo nem is lenne szabad multinál dolgoznia, mert nem kompetens. Náluk, a cégnél – a termelésben dolgozókat nem számítva - az átlagéletkor huszonhét.
Ha jobban belegondolok, a többségüknek van még úgy tíz éve a negyvenig. Addig kell karriert csinálniuk, vagy ha nem akkor, hogy is mondták? Két féle ember létezik…?
Mi lesz velük, ha tíz év múlva nem lesz valami zsíros beosztásuk, vagy jól menő vállalkozásuk? Ha a megmérettetés után könnyűnek találtatnak?
Nem irigylem őket.
Ők az elsők, akik igazán ebbe a multivilágba szocializálódtak, ahol mindenkinek csak jelene és jövője van. És aki kiesik a mókuskerékből, az lúzer. Az depressziós lesz, gyomorbajos, vagy elhízott, de mindenképpen impotens.
Nekik ez a sóderos Kamaz van megírva.
Nincs előttük családi példa a válságkezelésre. A túlélésre. A szüleik még a saját válságukat sem nagyon tudták kezelni. Túlélni is éppen hogy sikerült.
Már akinek.
Mi meg itt ülünk az őszülő halántékunkkal, ami ugye, ha tisztes és őszes [meg megfelelő pénztárca tartozik hozzá!], akkor néhány nőnek ajándék. Lehet.
És nem tudjuk eldönteni, hogy pechesek vagyunk, hogy akkor születtünk ide amikor, vagy ez valójában szerencse…
…és eddig még megúsztuk. A sóderos Kamazt mindenképpen.