Minden esetre mostanság azt a korszakot élem, így bő két év aktív blogolás után próbálom meghatározni magam ebben a virtuális izében, amit bogszférának szokás nevezni. Talán az időjárás teszi. Csak az lehet.
Minden esetre mostanság azt a korszakot élem, így bő két év aktív blogolás után próbálom meghatározni magam ebben a virtuális izében, amit bogszférának szokás nevezni. Talán az időjárás teszi. Csak az lehet.
Valahogy mostanság mindig akad olyan, ami efelé tereli a gondolataimat. Oszt születnek az blogololós posztok. Itt volt ugye a zongorán dugni, meg hogy miért nem lennék szerkesztő…
Valahogy, mindig a miért a kérdés…
…és a vélemény a válasz.
Mert aki elhiszi, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk, azaz mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másé, az ne kezdjen blogolni. Ha mindenáron írásba akarja önteni a gondolatait, akkor tegye azt az asztalfióknak, vagy a C: meghajtónak.
Szóval itt vagyok én, aki egyrészt kíváncsi vagyok mások véleményére, másrészt van sajátom. Meg némi belső kényszerem, hogy elmondjam. Annak, akit érdekel. Most azzal kéne folytatnom, hogy az olvasó egyetértése, vagy ellenvéleménye lényegtelen, de ez nem lenne igaz. Elvégre itt is igaz, hogy suba a subához, guba a gubához. Persze, hogy én is jobban kedvelem azokat, akik hasonlóak. Hasonló a gondolkodásuk, véleményük, vagy hasonló a mentalitásuk…
Vagy csak egyszerűen hajlandók végigmenni a gondolatmenetemen. Pedig azt sem tudják, hogy ki vagyok. Legalábbis a legtöbben. Számukra csak egy nick, és egy avatar. Ha nem árulom el, ismeretlen – de kideríthető - a munkám, a korom, a végzettségem, a nevem.
Csak a véleményem.
Pont az, amit közölni akarok.
Pont az, amit az olvasónak szánok.
Hogy a véleményemmel befolyásolok? Reményeim szerint igen.
Hogy ezzel provokálok? Igen, néha ez a célom.
Reakciót kiváltani. Kommentet, posztot, vagy akármit. Esetleg személyes találkozást. Mert a nick, az avatar, vagyis az álca nem feltétlenül a személy védelmét, hanem a gondolat elsőbbségét jelenti.
Vannak az arctalanságnak előnyei. Az már erkölcsi kérdés, hogy az ember az arctalansággal együtt ne váljon gátlástalanná.
Persze vannak, akik névvel, arccal blogolnak. Döntés kérdése. Ők így döntöttek.
Vagy azok döntöttek így, akik a virtuális tér ringjébe küldték őket. Harcolni. Belső késztetésük nincs. Nekik ösztönzés helyett az ösztöke jutott. Feladatot teljesítenek. Arctalanul, vagy arccal, de mindenképpen orcátlanul.
Talán még véleményük sincs, csak felmondják a leckét.
Pedig a vélemény az egyetlen, ami számít.
A véleményem Én vagyok.
A félreértések elkerülése végett: cross post a Szókimondás szerzőjének válaszaira.
