Érdekes emberek ezek az egyenruhások.
Érdekes emberek ezek az egyenruhások.
Olyan furcsák. Olyan mogorvák mondanám, de a rendőrkocsmákban tapasztaltakból kiindulva, ez nem lenne igaz. Mégis, olyan távolságtartóak…
A franc se tudja, hogy mikor mi a bajuk…
Azután, ha valaki foglalkozik velük, szinte már hálásak, hogy emberszámba veszik őket. Mintha ez olyan nagy dolog lenne.
Ránézek bármelyikre, legyen katona, rendőr, vagy éppen most a finánc, és azt látom, hogy két keze, két lába van. Neki is pont a két füle közé szorult a feje… csak neki ránőtt valami tányérsapka…
Most a fináncok kedvelnek. Na annyira nem, hogy kommenteljék az előző posztot, azt eddig csak ketten tették, de néhányan írtak. Csak úgy magánszorgalomból. Bár egyikük úgy zárta a sorait, hogy a szimpátiája a hatóság előtt semmire sem jogosít fel, arról ne is álmodjak.
Viszont küldött ajándékot. Egy verset.
Remélem, nem bántom meg sem a szerzőt, sem a szerzői jogokat [Állítólag az is a fináncokhoz tartozik. Részben.], ha közzéteszem.
Tetszett. Köszönöm.
Ábrahám István:
Jövedéki történet
Nem is oly rég történt széles e határban,
Kegyes idők jártak eldugott tanyában,
Ezrével piroslott szamóca a napon,
Hamar felsejlett a nagy piaci haszon.
Két öreg ábrándos tán látni is vélte,
Bár előre ittak a medve bőrére,
Osztottak, szoroztak, de jót költekeztek,
Képzelgő vásárban sok szép holmit vettek.
Hogy teljesüljék csak szalmaszál hiányzott,
Mert hajnalra kelve zugából kimászott
Száz meg száz nyáladzó mezítelen csiga,
Vélük nem számolni volt legnagyobb hiba.
Nyálkás rút nyomaik kusza szövedéke,
S mohóságuk mondott áment a termésre.
Oda lett a munka, nem lehet mit tenni,
Dőreség piacra ily` áruval menni.
Enyhíteni a kárt és keserű könnyet,
"Főzzünk jó pálinkát!" - jött a mentő ötlet.
A megszült gondolat szaporáz tetteket,
Akkurátus munka az előkészület.
Vödrökbe gyűlt eper s indult erjedése,
Örömében nyúlt el a két öreg képe,
Lám csak elérkezett a nagy nap virradása,
Kifőző üzem lett a nyári konyhában.
Fabrikált kuktához forrasztott rézcsövek,
Szivárványos gőzből gyűjtenek csöppöket,
Ropogó tűz fölött rotyogott a cefre,
De a kontárkodás hamar fel lett fedve.
Előbb csak sziszegett, néha fel-fel horkant,
Feszülő erőtől duzzadva megtorpant,
Iszonyú robajjal mutatta nem tétlen,
S mint golyó zúgott át födémen cserépen.
Szörnyű végtől ember nem fakadhat dalra,
Eper freskó fröccsent körbe meszelt falra,
Mint bűzölgő melasz csüngött a kotyvalék,
S kuktával repült el ragacsos maradék.
Baj nem jár egyedül. Szép szürke mundérban
Finánc közelített dűlőúti porban,
Talán muslica volt némely felmenője,
Hogy hamar szagra lelt, -a nyavalya törje!
A légbe szimatolt riadalmat keltve,
Nincsen zugfőző ki szerelembe esne.
Gyanússá vált helyszín, volt rá magyarázat:
"Csak moslékot főztünk az anya kocának."
Nem hitte a mesét részeges disznóról,
Kit hülyének néznek, jogos ha megorrol,
Bizony nem ejtették a feje búbjára,
Százezres bírság lett a szabadság ára.
Néhány hónap múlva.
"Hallod-e te asszony már hullik a körte,
Veszteségtől szorul emberszív ökölbe,
Sufniban lelek még finom réz csöveket,
Főzzünk jó pálinkát az Isten verje meg!"
ps: A vers elérhető a http://www.poet.hu/ oldalon