Abban egyetértünk, hogy aki a legoptimálisabb kifejezést használja, az hazudik. Az optimális az a legjobb. Leges legjobb nincs, arról csak álmodni lehet.
Abban egyetértünk, hogy aki a legoptimálisabb kifejezést használja, az hazudik. Az optimális az a legjobb. Leges legjobb nincs, arról csak álmodni lehet.
Hogy ezt most honnan? A szomszéd asztalnál az a vörös. Mondjuk Zét ismerve felőle mondhatja. Így ránézésre elhallgatná egy darabig.
Persze a legoptimálisabb hallatán inkább letette a poharat, nehogy félrenyeljen, inkább rágyújtott. Attól mégsem olyan feltűnő köhögni, mint a sörtől.
Ráadásul eszébe jutott, hogy a minap találkozott Oszival, aki – mint általában négyévente – az állását félti. Ott a minisztérium és társintézményeiben ilyenkor rendszeresen kirúgják a széket néhány ember alól. Vagy az embert a székéből. Neki meg van mit féltenie.
Meséli Oszi – fújja ki a füstöt Zé – hogy nagy kámbek néz ki náluk. A múltkor vezetői értekezleten az államtitkár is részt vett. Mármint az új, és bemutatta A szakértőt, aki majd most segít vágni a rendet.
És a szakértő szerényen bevonult a végszóra. A régi motorosok egyből csuklani kezdtek. Ismerték. Hát hogyne ismerték volna a pár éve még államtitkári pozícióra is kacsingató egykori kollégájukat. Igen, a szakértő csapattag volt. Nem is akármilyen. Nem ő üvöltött a farkasokkal, hanem azok egy része üvöltött vele. Mondhatnók falkavezér a javából.
Nem mondom voltak ellenlábasai, de azokat szépen lassan megette, amíg…
Történt ugyanis olyan hat, vagy csak öt éve, hogy a vezérfarkas összekülönbözött egy másik vezérfarkassal, hogy ki uralja a szemétdombot.
Mondom Zének, hogy ez azért képzavar a javából, mire ő, hogy tudja, és folytatja. Mellesmeg kicsit a szokásosnál emeltebb hangon. Tényleg a vörös olyan kifacsart tartással ül, mintha inkább a mi asztalunkhoz tartozna.
Jó – folytatja – akkor hagyjuk az állatokat. A lényeg, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Kitört egy szakmai háború, amit emberünk elveszített. Oszi azt mondja, hogy szerencséje volt, mert ebből sikerült kimaradnia. Sejtése sincs, hogy kinek a pártjára állt volna. Annak köszönhette a szerencséjét, hogy a hatalmi harc, szakmai vonalon folyt, ő meg más területen dolgozik.
A győztes mindent vitt, a vesztes eltűnt.
És most egyszer csak ott volt, és szervezeti megújításról beszélt, hogy a felesleges tevékenységeket meg kell szűntetni, mert sok az átfedés, meg a miegymás, ami valójában egyenlő a pénzkidobással. Az meg ugye megengedhetetlen.
Közben folyamatosan egykori ellenfelét nézte.
És akkor kezdte, hogy a legoptimálisabb megoldás a hatékony működés érdekében…
Mint mondtam abban egyetértünk, hogy aki a legoptimálisabb megoldást találja meg az hazudik. Ebben még Oszi is egyetért velünk.
Na amikor ideért Oszi a történetben – meséli Zé – akkor látszott, hogy most tényleg be van szarva.
Morgott is rendesen, a sánta kutya el van hantolva, és a Szakértő nem szikével akarja lefaragni a felesleget, hanem baltával.
Most látom, ez direkt képzavarozik az állatokkal, közben a vöröst figyeli, aki már egyedül ül az asztalnál. Valami koktélszerűséget iszik és újság van előtte. Nem lapoz. Szerintem hallgatózik.
Szóval Oszi attól fél, hogy a szakmai alapon eltávolított egykori vezérürü…
Eldöntöttem ez még egy állatot kever bele, leöntöm a maradék sörrel.
…most szakértőként tér vissza. Vezető jobboldali szakértőként, akit politikai alapon távolítottak el. Kívülről, vagy inkább hátulról piszkál bele a dolgokba. Szakért. Vagy csak egyszerűen bosszút áll. Mert aki anno nem volt vele, az biztos ellene.
Oszi meg fél. Félti a székét… ami optimális esetben a ott marad a feneke alatt. Elvégre semleges volt.
De most nem az optimális eset fog bekövetkezni, hanem a legoptimálisabb…
Bólintok, hogy sze la zsizny, ahogy a művelt orosz mondaná. Mit lehet hozzá tenni?
Megiszom a maradékot.
Látja, hogy indulni készülök, mondja, hogy majd ő fizet, mert még marad… érzi, hogy valami még kéne… optimális esetben.