Aranka – az egyszerűség kedvéért nevezzük így – a papagájfejű nagymamáról jutott eszembe. A papagájfejű nagymamáról, aki szombat délelőtt az unokájának tartott ideológiai továbbképzést, arról, hogy milyen fontos a hazai mezőgazdaság védelme… meg a magyar hagyományoké.
Aranka – az egyszerűség kedvéért nevezzük így – a papagájfejű nagymamáról jutott eszembe. A papagájfejű nagymamáról, aki szombat délelőtt az unokájának tartott ideológiai továbbképzést, arról, hogy milyen fontos a hazai mezőgazdaság védelme… meg a magyar hagyományoké.
Nézd meg, milyen visszataszító az amerika majmolás. – mondta a nagyi, amikor felszálltam korcsolyával a kezemben.
Hoppá, most lehet, hogy én vagyok a rossz példa? A negatív szereplő a nagyi előadásában? Talán a kendőnek szól a fejemen, vagy a korcsolyának a kezemben... Akkor vettem észre, hogy a nagyi kiköpött hullámos papagáj arcberendezéssel bír.
Van nekünk éppen elég nemzeti sportunk – magyarázott a tizenkét év körüli fiúnak – azok hagyományait kellene folytatni. Lehet úszni, focizni, atletizálni, futni. Nem kell nekünk amerikát majmolni.
A futás, mint nemzeti sport. Ezen majdnem felröhögök, annyira kétértelmű. Annyira, mint Aranka, aki úgy tíz évvel ezelőtt kezdte a karrierjét nálunk, a hivatalban.
Nagy hasznát nem vettük, de csinosnak sem tűnt, viszont az affektáló beszéde mindenkit idegesített. Aztán jött a karácsonyi buli. Aranka elővette a varázsceruzáját, és nőt rajzolt magából. Mit tesz a jó smink, és egy dögös ruha…
Már az optikai tuning is javította a népszerűségét a férfi kollégák között, de az ire a pontot az tette fel, amikor a főnök karácsonyi beszédét követő csendet Aranka affektálása törte meg, hogy „…pezsgő, konyak, saláta, krémes. Én mindent imádok, ami fhranszia…” Félreérthető? Nem. Ez inkább egy gyors karrier kezdőmondata. Mert Aranka karrierje innen indult. Innen, amikor világossá tette, hogy a francia a gyengéje… Másnak is az volt.
Bár nem lepődnék meg, ha az életében előbb-utóbb egy franciakulcs is szerepet kapna.
Szóval még Arankán mosolyogtam, amikor egy dinnyeárus kapcsán, a nagyi már a hazai mezőgazdaság védelménél tartott. Mert mennyivel jobb a hazai. És igen is meg kell tiltani, hogy az olcsóbb és rosszabb külföldit behozzák. Hogy a termelőknek ne kelljen az út mentén teherautóról árulni a dinnyét, miközben az áruházak tele vannak külföldivel.
Itt azért megakadt, mert hirtelen nem jutott eszébe, hogy honnan is jön a külföldi, de aztán kivágta, hogy nem kell a spanyol dinnye.
Mert ezek a komenisták tönkre tették a magyar mezőgazdaságot. De most majd újra értéke lesz a magyar…
Megakadt. Pár másod, inkább tizedmásodperc szünet. Illik-e a termelőt leparasztozni? Mit érthet a gyerek, ha azt mondja, hogy paraszt? Mondjon helyette mást? Szinte centiket nő ahogy kivágja a megoldást, értéke lesz a magyar földműves munkájának. Minek az import zöldség, gyümölcs, amikor van hazai is bőven. Lesz termelés, meg felemelkedés…
Az unoka szemmel láthatólag unja, de időnként bólint. Rutinból. A nagyi meg mondjon, amit akar.
A nagyi az órájára pillant. Fél dél, és még valószínűleg nincs ebéd, mert így szól, ha hazaértünk, sütök ebédre hawaii pizzát jó lesz?
A fiú bólint, hogy jó.
No igen, a magyar narancstól csak egy lépés választja el a magyar ananászt, már ha merünk nagyok lenni…