Évek óta tudjuk, hogy meg kellene újítani a közigazgatást, de valamiért nem ment. Eddig.

Évek óta tudjuk, hogy meg kellene újítani a közigazgatást, de valamiért nem ment. Eddig.

Valami láthatatlan erő, akadályt gördített minden újítási szándék elé. Valami a mi megbújt valahol, csak éppen senki sem tudta, hogy mi az. Sikertelenül keresték kutatták válogatott szakemberek az évek során. Senki sem találta.

Olyan volt ez, mint valami átok. Vagy valami varázstárgy, amely negatív hullámaival megbénítja a köz szolgáit. Lassítja az ügyek intézését. Gúzsba köti a kezeket. Túlbonyolításra készteteti az agyakat. Megöli a szakértelmet.

Voltak, akik azt állították, hogy mindez annak köszönhető, hogy szakemberek helyett pártkatonák irányítják a közigazgatást. Szerencsére ma már tudjuk, hogy ez nem igaz. A közigazgatás pártpolitika mentes.

Voltak, akik azt állították, hogy mindez a pillanatnyi érdekeknek alávetett törvényalkotás, a rövidtávú tervezés eredménye. Szerencsére ma már tudjuk, hogy ez nem igaz. A törvényhozás, jogszabályalkotás felkészült alapos munka eredménye…

Na jó, de akkor mi az a titkos ballaszt, ami miatt a közigazgatás nem tud megújulni?

Felesleges további elméleteket gyártani, mert a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium egy hős államtitkára a héten pontot tett az ügy végére. Kitartó munkával megtalálta minden baj forrását. Nem máshol, mint a minisztérium raktáraiban. Ott bújt meg majd kétszáz Lenin-szobor, meg még számos a pártállami időkből visszamaradt kép és hasonló műalkotás.

Húsz évig rejtőztek pincékben megbújva, készülve a visszatérésre. Ott rejtőztek. Álcázták magukat, közben káros hullámaikkal mérgezték nem csak a minisztérium dolgozóit, hanem az egész közigazgatást.

De ennek vége. Lebuktak.

Innentől minden szép és jó lesz. Jöhet a megújulás.

Jöhetnek azok az emberek, akik – mint ahogy Navracsics Tibor mondta a kormányzati karrierexpón - nem abban látják az életcéljukat, hogy a fürdőszobájukban tükörcsempe legyen, vagy hogy piros Ferrarival járjanak, hanem akik a közösséget akarja szolgálni.

Mondjuk, a piros Ferrarit aláírom, elvégre az sem teljesen normális, aki a magyar úthálózat ismeretében vágyik ilyen autóra. Márpedig, aki nem normális arra nincs is szüksége a köznek. De a tükörcsempével mi a baj? Miért ne vágyhatna egy közszolga tükörcsempére? A tükörcsempe ízlés kérdése kell, hogy legyen, nem a pénztárcáé.

A köz szolgálatát nem szent őrületből választja az ember, hanem azért mert kiszámítható biztos életpályára vágyna. Az meg - amióta a tisztviselői kar a köz helyett a kormányt szolgálja – mintha egyre kevébé lenne kiszámítható…