Már megint, vagy még mindig. Ügynöklista. Besúgók és provokátorok, vagy csak áldozatok neve sorakozik az ügynöklistákon, azt nem tudjuk, nem tudhatjuk. Elvégre titkos, ha csak valakinek a pillanatnyi érdekét nem szolgálja egy-egy név nyilvánosságra hozatala…

Már megint, vagy még mindig. Ügynöklista. Besúgók és provokátorok, vagy csak áldozatok neve sorakozik az ügynöklistákon, azt nem tudjuk, nem tudhatjuk. Elvégre titkos, ha csak valakinek a pillanatnyi érdekét nem szolgálja egy-egy név nyilvánosságra hozatala…

Bennem ott volt a lehetőség, kérem – mondogatta az öreg Kormos a negyedik emelet tizenkettőből – de a féltékenység… Megrágalmaztak, besúgtak, meghurcoltak.

Besúgtak.

Húsz éve nem tudunk mit kezdeni ezzel. Vannak ugyan, ki tudja mennyire hiányos listák arról, hogy kik is szolgálták ügynökként a népinek mondott demokráciát, vannak sejtéseink, de igazából a franc se tudja, hogy vajon a gyerekkori barát, a kolléga, a rivális, a megcsalt szerető, vagy akárki árulta el, vagy akár senki sem.

A listák titkosak.

Csak éppen szivárognak, mint a gát Kolontárnál.

Időről időre felröppen, hogy ez meg ez bizony besúgó volt. Az meg magyarázza, hogy kényszerítették, vagy az nem is úgy volt, mert ő nem tudta, hogy a tartótiszt, az tartótiszt. Ő csak barátilag beszélgetett néhány fröccs mellett, őt is becsapták. Meg ő ilyet nem mondott soha a jelentében kiszínezték, kiforgatták a szavait.

Meglehet.

Persze, hogy meglehet. Bármi lehet, ha egyszer nem tudunk biztosat. Azt meg nem tudhatunk, mert az információ titkos. A Szabadelvű Médiaműhely „Titkosszolgálatok a rendszerváltozásban” című rendezvényen Boross Péter, egykori miniszterelnök, és Földi László is a titkosság fontossága, célszerűsége mellett érvelt.

Titkos, mert ha nyilvános lenne, az szétroncsolná a titkosszolgálatokat. Márpedig titkosszolgálatokra minden államnak [lássuk be] szüksége van. Ahogy Földi László is érvelt a nyilvánosság ellen, a továbbiakban senki sem vállalná az együttműködést, ha attól kellene tartania, hogy neve évek múltán megjelenik a sajtóban.

Igaz, mint ahogy az is igaz, amit a titkosszolgálatokat felügyelő egykori tárca nélküli miniszter, Boross Péter mondott, hogy az ügynökök élettörténete, motivációi, tevékenysége között elképesztő különbségek voltak, amelyek érzékeltetésére a listák alkalmatlanok.

Na nekem pont ezzel van bajom, ezzel a motivációval, hiszen, ha az öreg Kormosnak igaza van az ő karrierjét alaptalan rágalmazás tette tönkre. Valaki megrágalmazta, majd röhögött a markába. Mindezt büntetlenül, mert az ügynöklisták titkosak, és azok is maradnak.

Titkos ászként a kiválasztottak kezében, akik, ha érdekük úgy kívánja, zsarolhatnak, vagy szivárogtathatnak.

Mert szerintem, nem azzal van baj, aki meggyőződésből szolgálta a népinek mondott demokráciát, akit kényszeríttek, de azokkal igen is el kell számolni, akik a besúgásban csak a kihasználható lehetőséget látták.

Persze, az jó kérdés, hogy az öreg Kormos mit kezdhetne a tudással?

Megverni biztosan nem fogja, az illetőt. Nem olyan. Talán húsz évvel ezelőtt megpróbálkozott volna, hogy jogi úton vegyen elégtételt. Nem az anyagi kártérítésért, a nyilvános bocsánatkérésért. A megbocsájtás lehetőségéért, ami ugye az ő erkölcsi nagyságát, felsőbbrendűségét bizonyíthatta volna.

Ma már talán nem is kíváncsi az egészre.

Mondjuk, én egy kicsit félnék is a helyében a nyilvánosságra hozott, mert mi van akkor, ha nem is súgta be senki? Ha egyszerűen senkit nem hibáztathat magán kívül?

Megint romba dőlne az élete.

Húsz évvel a rendszerváltás után egy biztos, ezek a listák amíg titkosak, nagyobb kárt okoznak, mint amekkorát a húsz évvel ezelőtti nyilvánosságra hozatal okozott volna.