Ha már megkérdezte, miközben a tányérokat leszedte, igen kértünk desszertet is. Meg is lepődtem, elvégre – ha jól emlékszem – itt ritkán kérek desszertet. Az csak jó pár villamosmegállóval arrébb szokott az eszembe jutni, hogy kéne valami édesség is. Biztos éhesebb voltam a kelleténél – legyintettem magamban, és azt kezdtem el mondani Z-nek, hogy látszik, hogy beköszöntött a hideg, mert jó időben a konkurencia gesztenyefái alatt gyűlnek jobbára a lakótelep vendéglőbe járó népei.
Ha már megkérdezte, miközben a tányérokat leszedte, igen kértünk desszertet is. Meg is lepődtem, elvégre – ha jól emlékszem – itt ritkán kérek desszertet. Az csak jó pár villamosmegállóval arrébb szokott az eszembe jutni, hogy kéne valami édesség is. Biztos éhesebb voltam a kelleténél – legyintettem magamban, és azt kezdtem el mondani Z-nek, hogy látszik, hogy beköszöntött a hideg, mert jó időben a konkurencia gesztenyefái alatt gyűlnek jobbára a lakótelep vendéglőbe járó népei.
Valaha sokat jártam ebbe a külvárosi vendéglátóipari egységbe, köszönhetően annak, hogy egyeduralkodó volt a környéken, konyha és kiszolgálás tekintetében. Aztán a konkurenciát kapott. A lakótelep másik végében az évek óta bezárt kerthelységéről ismert étterem, lecserélte a szakácsát és kinyitotta a kerthelységet. Teljes siker. Mármint a konkurenciának. A lakótelep népei inkább ott töltötték a nyári estéiket.
Most, hogy néhány év kihagyása után beültünk minden a régi fényében tündökölt. A tulaj újságot olvas a sarokasztalánál, a pincérek megállás nélkül sietnek asztalok és a konyha között. Teltház. Na ja, mert ugye nulla fokban ki ülne ki a kopasz gesztenyefák alá? Maximum a jegesmedvék.
Z. leint, hogy ne legyek naiv. Kedd van, és kedden minden főételt fél áron adnak, ezért a tömeg. Az meg senkit sem zavar, hogy félpénzért fél adagot kap. Belém is csak azért fér még egy kis édesség.
A többségnek a látszat a fontos – mondja – az, hogy lám megengedhetjük magunknak. Hogy mi még járunk étterembe.
Mosolyog, hogy nosztalgiája van, tisztára nyolcvanas évek. Az „olyan mintha” mámora, amitől a legvidámabb barakk lett a miénk. És néha úgy érzi, hogy jobb volt a legvidámabb barakk akolmelegében, mint most.
Persze – teszi hozzá – most jó úton járunk, hogy a hiányzó akolmeleget visszakapjuk. Hogy újra átérezzük. Hogy összekacsinthassunk. Hogy gondolkodni kezdjünk. Mert az irányított demokráciának vannak előnyei.
Közösségeket épít. Tanít, leginkább szövegértésre, azaz a sorok közé írni „láthatatlan tintával”. A sorok között olvasni. Mert szabad ország, szabad polgára, azt teszi, amit szabad. Ha nincsenek cenzorok, nincsenek kihívások. Akkor a bazdmegolás szintjénél ragadunk le a társadalomkritikában.
Kinek jó ez?
Mennyivel jobb, ha az író és az olvasó össze tud kacsintani, hogy én is értem, te is érted, a hülye rokongyerek, akit beültettek cenzornak nem érti. Maximum sejti, de rákérdezni nem mer, mert akkor kiderül, hogy meztelen a király.
Szóval az irányított demokrácia egyetlen jó tulajdonsága, hogy gondolkodásra serkent. Arra, hogy megtaláljuk az átjárót a 3T kötött. Mert a Tilt, Tűr, Támogat hatalomgyakorlása rejtekutak tömkelegét biztosítja, csak újra meg kell tanulni élni vele.
Gondolok valamire, mondok valami mást, és aki olvassa, mégis tudja, hogy mire gondoltam. Már éppen kezdtük elfelejteni ennek a játéknak a művészetét.
Szerencsére jöttek olyanok, akik nem csak félnek attól, hogy a felnövekvő nemzedéke elbutulnak, hogy kis hazánk bulváriává lesz, hanem tesznek is ellene.
Ez kultúrmisszió. A terhet magára vállaló hölgy talán rászán esténként egy fél órácskát és azt gyakorolja, hogyan teheti a tekintetét aczélosabbá. Tiltani, támogatni már tud és akar, csak a tűréssel nem tudni, hogy hogy áll.
Közben megkapjuk a teljesárú teljes adag desszertet.
Itt valami nem stimmel.
Vagy az árakkal, vagy az adagokkal, vagy...
