Talán kibírhattam volna, hogy ne írjak Szíj Melindáról egy sort sem. Talán ki is bírtam volna, csak olyan érvet hallottam mellette, hogy most már nem bírom szó nélkül hagyni.
Talán kibírhattam volna, hogy ne írjak Szíj Melindáról egy sort sem. Talán ki is bírtam volna, csak olyan érvet hallottam mellette, hogy most már nem bírom szó nélkül hagyni.
Lehet, hogy nem szép, talán kicsit szánalmas is, de mégiscsak ő a magyar! – ütötte meg a fülemet a műértő kritika, miközben a tejeskávémat (vendéglátóipari egységekben nemes egyszerűséggel csak: café latte) kavargattam.
Hát persze, hogy Szíj Melindáról beszélgettek a szomszéd asztalnál, elvégre mégiscsak péntek van. És ha péntek, akkor Megasztár.
És van egy olyan sanda gyanúm, hogy a véleményem erről a kijelentésről figyelmen kívül hagyja a tényleges mögöttes tartalmat. Azt, hogy a versenyben lévő másik két versenyző... De ezt most inkább kihagynám.
Szóval néztem a tejhabot, és azon tűnődtem, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe. Elvégre annyira adja magát, mert ha nem is ebben a formában, de belénk van kódolva Pelikán bölcselete a magyar narancsról. Hogy "kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért a miénk".
Szíj Melinda a tipikus magyar narancs.
Nem, nem a tehetségét szeretném itt értékelni. Nem értek hozzá, de azt látom, hogy Szíj Melindát legalább három dolog zavarja az előadásban.
Először is a zene.
Másodszor a közönség.
No és végül mindenki más, aki esetleg a színpadon van, legyen az táncos, énekes, vagy bárki más.
Ez azért nem kevés. És még csak abszolút hallás sem kell, hogy az ember észrevegye.
Az a nagy büdös helyzet, hogy TV2 megérdemelné, hogy ez az antisztár, ez az együttműködésre képtelen nőszemély nyerje meg a műsort. Aztán szenvedjenek vele. Ők akarták.
Úgy sejtem, hogy Szíj Melinda eredetileg hosszú távú befektetésnek indult, de mára rövidtávú mondjuk úgy, hogy szavazatkasza lett belőle.
Igaz én már ott ledobtam a láncot, amikor magyar Suzan Boyleként kezdték beharangozni. Nem volt jó ötlet. Nagyon nem. Még ha annak is tűnt…
Gondolom a kreatívok a korából, a külsejéből, és a hangjából indultak ki. Csak éppen Suzan Boyle, az eredeti hagyta, hogy sztárt faragjanak belőle. A mi Melindánkból a büdös életben nem lesz az. Talán sokévnyi kemény munkával, lehetne belőle faragni egy születésnapokon jó pénzért haknizó dögunalom előadót, aki arra képes hogy a háttérzenét szolgáltató zenegéppel együtt tudjon működni.
Ahányszor eszembe jut a magyarsuzanboyle jelző, hát kezdek kétségbe esni. Mert ez a jelző nem mi Melindánkat dicséri. Még véletlenül sem. Ez a magyar jelzőnek ad negatív felhangot. Nem kicsit.
Ez alapján a magyar kitétel jelenthet szerencsétlent, együttműködésre képtelent, öntörvényűt, siránkozót, [már bocsánat a kifejezésért, de] szánalmast. Pozitívat semmi esetre sem.
Tényleg ilyen lenne az, ami magyar? Ilyenek lennénk?
Hiszem, hogy nem.
Persze most hirtelen lehetne sorolni a példákat a fenti jelzőkre, hogy kicsik vagyunk az ellen tengerében. Hogy a tatár, a török, a német meg a muszka… Inkább hagyjuk!
Vissza Szíj Melindára.
Nekem valahogy úgy tűnik, hogy TV2 remekül beindította a celebgyártó gépezetét. Most meg nem lehet megállítani. A hajóágyú elszabadult. És nincs az az isten, aki megállítja. Pedig dolgoznak, dolgoznának a projekten, de úgy tűnik, Szíj Melindától nem lehet megszabadulni…
Itten kérem már rég a farok csóválja a kutyát.
Túl sokan gondolják úgy, hogy ez a sárga és savanyú izé, ez az ő narancsuk.
Ez az éneklő magyar narancs.
Kiegészítés: Hogy mennyire rövidtávú lett ez a befektetés, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a döntő előtt kiejtették...
