Szerintem ideológiailag vagyok képzetlen. Azért ideológiailag, mert ami ellent mond a józan paraszti észnek, azt már csak ideológiailag lehetne megmagyarázni.
Szerintem ideológiailag vagyok képzetlen. Azért ideológiailag, mert ami ellent mond a józan paraszti észnek, azt már csak ideológiailag lehetne megmagyarázni.
Valami ilyesmi van a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóval. Isten bizony nem értem, hogy mit küzd a kormány. Engem erősen az első Orbán-kormány drogpolitikája emlékeztet ez az egész, amikor azzal kábították az embereket, hogy a fogyasztók büntetésével fel lehet számolni a problémát.
Most ugye a jó ízlést sértő, indokolatlanul magas végkielégítések megadóztatása a cél.
Mondjuk én már a jó ízlést sem értem. Mert például, az emberek jó ízlését húsz éve zavarja a választott tisztségviselők költségtérítése, azzal mégsem foglalkoznak, pedig kifolyik ott akkora összeg a költségvetésből, mit a végkielégítésekkel.
Az a nagy büdös helyzet, hogy egy munkavállaló alapvetően három okból hagyja ott a munkahelyét. Felmond, felmondanak neki, vagy meggyőzik, hogy nem is akar ő ott dolgozni, ezt hívják közös megegyezésnek.
Ha felmond, akkor nincs miről beszélni, akkor nem jár végkielégítés. Ha valaki mégis kap, akkor azt kell levadászni, aki erre a lehetőséget biztosította. Az ott alapjáraton hűtlenül kezelte valakinek (általában a köznek, azaz mindenkinek) a pénzét, hiszen egy ilyen végkielégítés tényleg ellentmond a józan paraszti észnek.
Eszembe nem jutna ilyenkor 98 százalékokkal küzdeni, az én jó ízlésem ilyenkor a száz százalékot követeli, méghozzá kamatokkal. De nem attól, aki felvette. Túrót! Attól, aki a munkáltatóként ez lehetővé tette. Egy ilyen kifizetés az én olvasatomban nem több, mint hűtlen kezelés.
Na most van az, hogy az ember gyerekének mondanak fel. Ilyet ugye akkor szoktak tenni, ha az ember gyereke rosszul dolgozik. Természetes, hogy annak, aki rosszul dolgozik, végkielégítés nem jár.
A közigazgatásban viszont van egy olyan trükk, hogy azt is ki lehet rúgni, aki nem dolgozik rosszul, csak éppen kívül esik a vazallusi körön. Célszerű tőle megszabadulni. Hogyan? Hát átszervezéssel. Kellemetlen helyzet. Az ember gyereke kereshet új állást… ha talál. Ne feledjük ebben az országban ötven álláskereső jut egy álláshelyre!
Hasonló megoldás a közös megegyezés, csak ott megvan az új megfelelő ember a kényes feladatra…
Nekem valahogy nem sérti a jó ízlésemet, hogy az egyébként jó munkaerőtől való megszabadulásnak ára van. Elvégre neki is valamit kezdenie kell az életével.
Igazából egyet kell értenem Cséfalvay államtitkár úrral, aki azt mondta a végkielégítéseket sújtó különadó kapcsán, hogy aki jól dolgozott, úgyis talál munkát, aki pedig rosszul, az nem érdemel végkielégítést.
Aki jól dolgozott, azt hagyni kell dolgozni. Tehát, ha talál munkát, akkor egyszerűen felelősségre kell vonni azt, aki megszabadult tőle. Mert alkalmatlan.
Elvégre a rendvédelmi dolgozók nyugdíjazásával is az a kormány baja, hogy a jelen gazdasági helyzetben nem megengedhető, hogy az állam megszabaduljon a jó munkaerőtől. Ne feledjük 57 év alatt az a rendvédelmis tud nyugdíjba menni, akitől az állam meg akart szabadulni. Emlékezzünk az Határőrség-Rendőrség összevonására, vagy a VPOP APEH-be olvasztására, mint azt minap Kóny Péter felemlegette, vagy éppen a regnáló legfőbb belügyér 48 éves korában történt nyugdíjazására. Ez is egyfajta végkielégítés, nem egy összegben, hanem életjáradék formájában, csak éppen nyugdíjnak hívják.
Vállalni kell a felelősséget!
Csak éppen a közigazgatásban az elmúlt évben kifizetett végkielégítéseket, ha így vizsgálnánk, lehet, hogy nem sok miniszter és államtitkár maradhatna a helyén.
Végkielégítés ügyben egy dolog az én jó ízlésemet is zavarja. A közvetlenül választott tisztségviselők (képviselők, polgármesterek) végkielégítése. Mert, ha jól dolgozott, akkor újraválasztják, ha nem választják újra, akkor nem dolgozott jól. És ahogy az államtitkár úr is mondta, aki rosszul dolgozott, annak ne járjon végkielégítés.
