Megfigyeltem, hogy a pesti vicc akkor él igazán, ha szarban a haza. Mi magyarok valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy szeretjük kiröhögni a nyomorunkat.
Megfigyeltem, hogy a pesti vicc akkor él igazán, ha szarban a haza. Mi magyarok valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy szeretjük kiröhögni a nyomorunkat.
Ott van például az az idézetekre építő vicc, ami a nyolcvanas évek végén terjedt el:
Rákosi Mátyás 1951. „Aki nincs velünk, az ellenünk van!”
Kádár János 1968. „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”
Grósz Károly 1989. „Aki ellenünk van, az is velünk van.”
Na ez a vicc éledt újra pár éve, és folytatódott az idézetek sora:
Gyurcsány Ferenc 2009. „Aki még velünk van, az nincs magánál…”
És lássuk be, 2010-ben kellett hozzá némi mazochizmus, hogy az ember kormánypártinak vallja magát. Gyakorlatilag még azok sem tették ezt akik, attól tartottak, hogy a biztos fidesz győzelem a végképp eltörölni politikáját hozza majd.
A többség abban bízott, hogy a harcias ellenzéki hangnemet mértéktartó politizálás követi. Amolyan ezt, azért jogállamban mégsem merik megtenni.
Az évek óta tartó verbális belpolitikai háború elsöprő győzelmet hozott, amihez még választási program sem kellett. Mert ugye az vagy nem volt, vagy annyira titkos, hogy egy szűk csoporton kívül a kutya sem ismerte. Csak annyit lehetett tudni, hogy lesznek olyanok, akiket a változások hátrányosan fognak érinteni, de mindenki bízott benne, hogy abban a csoportban ő nincs benne.
Megjegyzem, lehet vitatni az elsöprő győzelmet - hogy választójoggal bírók harmada szavazott a fideszre, így az kétharmad, valójában egyharmad - de valójában felesleges. A választás nem népszavazás, ahol lábbal (is) lehet szavazni, itt a távolmaradók a győztest erősítik.
Egy évvel a kormányváltás után megvannak az első vesztesek, a nyugdíjasok. Persze a kormányzati kommunikáció azt mondja, hogy „nyugi van!”. Csak a rendőrök, na jó a rendvédelmisek járnak rosszul, azok közül is csak azok, akik negyvenéves, életerős lógnak az állam emlőjén.
Csak az a baj, hogy a tegnap elfogadott alkotmánymódosítás nem a rendőrökről, nem a rendvédelmisekről szól. Az, hogy „az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető” egy olyan meghatározás, ami mindenkire vonatkozik, aki nem érte el az éppen aktuális öregségi nyugdíjkorhatárt. Ha az jövőre 67 lesz, akkor minden 67 év alattira. Függetlenül attól, hogy a nyugállományba vonulásakor éppen mi volt a jog szerinti korhatár.
Persze a kormányzati kommunikáció ezt cáfolja. De ugye ma már tudjuk – ha másból nem hát köztársaság elnöke nyugdíjgaranciájából – hogy még az írás sem számít, nemhogy az elszálló szó. Olyan, hogy a választóval kötött gentlemen’’s agreement nem létezik.
Nem mondom, a rendvédelmisek, meg a mozdonyvezetők még küzdenek, mint Spartacus, de ugye az esélyeik – lássuk be – a béka seggével konvergálnak. Ahogy a miniszterelnök mondta ők rendetlenek. Bár nekem ez a rend inkább tűnik a gazda rendjének, mint konszenzuson alapuló társadalmi megállapodásnak.
Úgy tűnik, hogy ebben az országban sokan fognak rosszalkodni. A pedagógusok, meg az orvosok… meg ki tudja, hogy még ki. Valószínűleg mindenki, aki nem szeretne a szerszám rosszabbik végére kerülni.
Tegnap, az alkotmánymódosítás megszavazását követően ismét bővült a viccben szereplő idézetek sora:
Orbán Viktor 2011. „Aki nincs velünk, az nincs!”