Most van az, hogy nem lehet elvitatni a kormánytól a sikert, elvégre mégiscsak találtak százezer hektár termőföldet.
Most van az, hogy nem lehet elvitatni a kormánytól a sikert, elvégre mégiscsak találtak százezer hektár termőföldet.
Mondjuk, a magamfajta városi gyereknek a százezer hektár nem mond sokat. Azt sejtem, hogy sok, de az én realításérzékem sajnos csak négyzetméterekbe mérhető. Nekem már a kettőszáz is sok abból.
A százezer hektár, meg ugye ezer négyzetkilométer, ami olyan két Budapestnyi terület. Ennél vagy hatvan államnak kisebb a területe!
Nem, ne tessen örülni, a Magyar Köztársaság [még így hívják!] területe nem lett kilencvennégyezer négyzetkilométer. Nem annektáltunk egy lapát földet sem. Sőt a Balatont sem töltette fel a kormány közmunkásokkal, az különben is csak hatszáz négyzetkilométer lenne.
Egyszerűen csak a kormány végre rendet rakott a Nemzeti Földalapkezelő nyilvántartásában. Dicséretes. Mondjuk szerintem mindenki sejtette, hogy a nyilvántartások erősen kuplerájosak, de hogy ennyire…
Elgondolni is rossz, hogy mennyi bevételtől esett el az állam, akarom mondani a köz, hogy ez a termőföld mennyiség az elmúlt években csak a parlagfű koncentráció növelésébe volt bevonva. Nem azért mondom, de szólni kéne a Péternek, hogy a sikerpropagandából, most a számonkérést felejtse ki, mert hülyén nézne ki, ha a főnöke együtt csüccsenne a vádlottak padjára Gyurcsánnyal.
Mert politikai felelősség az bizony van dögivel, mert ez nem egyszerűen a jó gazda gondosságának a hiányát mutatja a korábban regnáló kormányok esetében, hanem a felelőtlen pazarlás bizonyítéka.
Azt ugye nem hiszi senki, hogy százezer hektár csak úgy begurul a kanapé réseibe, mint egy kétszázas, vagy, hogy véletlenül felvitték a padlásra a gyerek kinőtt ruháival, a nagymama hintaszéke mellé, és most a takarítás során egyszer csak előkerült. Valahogy így:
- Mi lehet ebben a bőröndben?
- Szerintem egy tucat Lenin-szobor. Nézzük meg?
- Nézzük.
- Basszus nédd má’ van benne százezer hektár termőföld.
- Ne bassz! Hogy én ezt mennyit kerestem!
Van itt, kérem, politikai felelősség dögivel. Nem mondom a legtöbb az Antall-kormányé, elvégre a néhai miniszterelnök, mint egykori könyvtáros igazán tudhatta volna, hogy a jó munka alapja a pontos nyilvántartás. De lássuk be, az utána következő kormányok nem tehetnek semmiről.
Ráadásul az audit során találtak még vagy huszonötezer ingatlant. Má bocs, de erről is nehezen hihető, hogy csak úgy szárba szökkent magról, mint a parlagfű… állami területen. Csendben. Úgy, hogy senki nem vette észre. Biztos elrejtette a gaz.
Szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök a második Orbán-kormány első valódi sikerének a rendteremtés terén. Elvégre éppen ideje rendezni végre közös dolgainkat. De azért hejét, meg huját ne várjon tőlem senki. Mert ezek után ki meri elhinni, hogy az elmúlt húsz évben közölt bármely adat valós.
Ne adj isten, még a végén találnak párszezer újszülöttet is, és kiderül, hogy mégsem fogy a magyar.
De azért, ha találnának párszázezer a megélhetést biztosító munkahelyet, azért nem sértődnék meg…
