Megint a teraszon ülünk, köszönhetően az őszi nyárnak. Megint a pincérnőt szidjuk, aki zseniális technikával igyekszik elkerülni, hogy bárkit ki kelljen szolgálnia.
Megint a teraszon ülünk, köszönhetően az őszi nyárnak. Megint a pincérnőt szidjuk, aki zseniális technikával igyekszik elkerülni, hogy bárkit ki kelljen szolgálnia.
Elhangzik, hogy ezek a mai fiatalok, meg hogy bezzeg az én időmben, amikor én voltam pincér a Balatonon… és röhögünk kínunkban.
És ha már kínunkban röhögünk, hát persze, hogy szóba kerül az országmentés, meg végtörlesztés.
És közben csak kapunk még két sört.
Z. arca egy másodpercre elkomorul, és azt mondja, hogy ezzel a végtörlesztéssel megerősíti a kormány, hogy ez egy következmények nélküli ország, mert hiába mondja, a miniszterelnök Vonának, hogy olyan nincs, hogy az adósságot nem fizetjük meg, amikor az intézkedésükkel ezt cáfolják.
Szokás szerint vannak egyenlők, meg egyenlőbbek, meg hülyék.
Mert ugye nem mindegy hogy két, vagy húsz milliót kell végtörleszteni, és ő, mármint Z. úgy látja, hogy annak van nagyobb esélye a végtörlesztésre, aki húsz millával sáros. Mert neki van nagyobb jövedelme, ezért kapott több hitelt… Nem beszélve arról, aki a magas jövedelmére tekintettel még 2009-ben is tudott CHF hitelt felvenni. Akkor már 180,- forint felett járt a svájci frank, most meg árfolyamnyereséggel fizethetné vissza?
Mondom neki, hogy azért ennyire mégsem lehet csökött a kormány, hogy konkrétan árfolyamnyereséget biztosítson egyeseknek… [közben a kormány is cáfolta, hogy ennyire csökött lenne]
Legyint, hogy majd meglátjuk. Iszik egy kortyot és folytatja.
Van nekem két kollégám, két mérnök. Évfolyamtársak voltak, egyszerre kerültek hozzánk. Jó munkásemberek. Talán még barátok is, mert amíg a főmérnök bírja a tempót, nem vetélytársak. Majd eljön az is. Mindenesetre összejárnak. Egyelőre párhuzamosan fut a pályájuk. Nagyjából ugyanakkor nősültek, vettek fel hitelt... és a jövedelmük is egyforma.
A különbség csak annyi, hogy az egyikük (nevezzük Merész kollégának) CHF hitelt vett fel, míg a másikuk (nevezzük Óvatos szaktársnak) inkább a forint hitel mellett döntött. Félt az árfolyam kockázattól. Ez még 2005-ben történt.
Merész kolléga házat vett, Óvatos szaktárs meg lakást egy kisebb társasházban. Hja, a magasabb kamatteher miatt forintból kevesebb hitelre volt érdemes. És négy évig hallgatott is érte, hogy ő a hülye. Otthon is, bent is. Mert azért nem mindegy, hogy ház vagy lakás. Tűrt. Mondogatta ugyan, hogy visszaüthet még az árfolyamkockázat, és ezt legalább biztosan tudják fizetni, de ez senkit nem hatott meg.
Aztán igaza lett. Nem verte a mellét, nem mondta, hogy megmondtam, de azért ott ült a csendes elégtétel az arcán, na nem azért, mert Merész kolléga azon pánikolt, hogy elviszi a bank a feje fölül a házat, hanem azért mert az idén Merész kollégának csak belföldi nyaralásra tellett, ahogy neki is évek óta.
Valószínűleg, hogy otthon azért párszor elmondta, hogy ugye, hogy jobb volt óvatosnak lenni.
Most a kormány bejelentette a végtörlesztéses akcióját, ami ugye őt, mint becsülettel fizető forintadóst nem érinti.
A hírre, csak annyit mondott a tizenéves fia, hogy Apa, nem megfontolt vagy Te, hanem hülye! Ha házunk lenne, az is megmaradna. Az asszony meg bólogat hozzá…
Mert lássuk be, Óvatos szaktárs lett a hülye. Megint. Megelégedett a kisebb, de biztosan törleszthető hitellel, a lakással a ház helyett… nem mert nagyot álmodni. Mert a forinthitelesek le vannak szarva.
És ne higgye azt senki, hogy a fiatalok nem jegyzik meg az erkölcsi útmutatást, amit a kormánytól kaptak.
Nem kell felelősséggel gondolkodni. Ha baj van, majd csak megoldja valaki. Valaki más. Max a csórók megszívják, de azok úgyis csak csórók…
Tudom én, hogy Z. nem az adósmentés ellen van, egyszerűen annak a dilettáns, igazságtalan módját nem veszi be a gyomra.
Persze a pincérnő megint eltűnt…
