Lehet-e még az államdósság csökkentő koncert fiaskóját tetézni? Naná, hogy lehet! Persze, megint az én anyukám lesz a hibás. Olyan hülyeségekre nevelt…
Lehet-e még az államdósság csökkentő koncert fiaskóját tetézni? Naná, hogy lehet! Persze, megint az én anyukám lesz a hibás. Olyan hülyeségekre nevelt…
Talán pont az ő korszerűtlen elveinek köszönhető, hogy [már bocsánat, de kifejezőbb szót nem találok az esetre!] felbasztam az agyam azon a híren, hogy a minden valószínűséggel az évtized blamájának minősíthető államadósság csökkentő koncert ötletgazdája úgy tíz millióval járult a dologhoz. Már magához az államadóssághoz! Ennyi annak a jótét léleknek az adótartozása…
És ő akar engem biztatni, hogy adakozzak? Na, ne!
Bár nem is tudom, hogy mit idegeskedek a dolgon, hiszen ez annyira nem meglepő, hogy egyedül a pártlapként (is) funkcionáló Helyi Téma szellőztette meg az ügyet - gondolom - a Zsdanov doktrína szellemében. Hagy gyakoroljon az elvtárs önkritikát!
Az újság kérdésére Kövesi Csaba zalalövői vállalkozó nem mismásolt, elismerte, hogy igen, ő tartozik némi adóval, DE…
Mert mindig van egy rohadt DE!
Anyám, engem arra tanított, hogy ne más pénzéből legyek nagyvonalú, meg ne más farkával verjem a csalánt. Logikus. Márpedig, ha valaki engem arra biztat, hogy adjak a közösbe akkor, amikor a közösbe azért kellene adni, mert a hozzá hasonlók véletlenül a közös mellé rakta azt a pénzt, amit oda kellett volna befizetnie, akkor én úgy érzem, hogy itten bizony az én szerszámomat akarják a csalánba lógatni. Azt meg nem szeretem.
Szóval az a rohadt DE.
„Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszafizessem a fennálló tartozásomat, de nem volt célom, hogy ennek a koncertnek a segítségével tegyem ezt meg.”
Eddig jó. Bevallom nem is feltételeztem, hogy Kövesi Csaba – már a PR hasznon túli – hasznot szándékozott volna húzni a koncertből. Viszont amikor azzal folytatta, hogy
„Számos alkalommal jótékonykodtam már: gyűjtöttem az árvízkárosultaknak, akkor nem kérdezte senki, hogy miért van tartozásom az adóhivatal felé.”
Na, akkor kezdtem el keresni valami szelepet a fejemen, hogy a fölösleges gőzt kieresszem.
Na álljunk meg egy szóra!
Nehogymá’ jobb kedvem legyen attól, hogy valaki az adótartozása egy részét jótékony célra fordítja. Az a pénz nem az övé! Azzal tartozik! Mi a bánatot nem lehet ezen érteni?
Máséból jótékonykodni nem dicsőség!
Az ilyen nem a gazdagok pénztárcáját csapolja meg a szegények érdekében, hanem a mindenkiét! Még azoktól is elvesz, akiknek valamennyit visszaad!
Anyám ezt egyszerűen csak képmutatásnak nevezné. Esetleg jelzőkkel is ellátná… Főleg a folytatás miatt:
„De annyit kaptunk az államtól már, a családom ki tudott tanítatni, felnevelni, hogy úgy éreztem vissza kell adnom valamit, ezért is találtam ki az Összefogás koncertet.”
Izé, nem lehetne azt a visszaadást az adótartozással kezdeni? Elvégre az a tíz milla, az már valami…
Egyéb iránt eszem ágában sincs Köves Csaba jó szándékát kétségbe vonni, csak nem értem… már az erkölcsi részét.
